2025.03.28. 14:01
Sopron: kísérthetne a múlt Dorogon
Pikáns mérkőzést rendeznek vasárnap Dorogon az NB III Északnyugati csoportban. Az FC Sopron látogat az egykori bányászvárosba.

A Sopron két remek csatára, Ördög és Balaton akcióban a dorogi védő mellett.
Pikáns mérkőzést rendeznek vasárnap Dorogon az NB III Északnyugati csoportban: az FC Sopron látogat az egykori bányászvárosba. A meccs pikantériáját az adja többek között, hogy a hazaiak mestere, Bücs Zsolt három fordulóval ezelőtt még a soproni csapatot irányította.Az idősebb soproni drukkerekben kellemes emlékeket ébreszthet a hétvégi összecsapás párosítása.

Az NB II Nyugati csoportjában szereplő EMDSZ-Soproni LC 1993 tavaszán, a bajnokság utolsó fordulójában ki-ki meccset játszott Dorogon az ezüstéremért és ezzel az NB I-es osztályozóért. A sorsdöntő mérkőzés előtt így festett a képlet: győzelme esetén az SLC ezüstérmes, döntetlennel a Dorog készülhet az osztályozóra, és ebben az esetben a soproniak még a bronzéremről is lecsúsznak.
Forró katlanhoz hasonlított a patinás dorogi pálya 1993. június 19-én. Nemcsak a nyári meleg, a nagy tét is fűtötte a játékteret. A kiváló hangulatról 4000 néző gondoskodott, köztük a zászlókkal felszerelkezett, nagyon lelkes soproni szurkolóhad, amelynek tagjai négy autóbusszal és számos kocsival érkeztek a meccsre és végig harsányan buzdították kedvenceiket. Talán ennek is köszönhetően az SLC a 19. percben megszerezte a vezetést: Deák szöktette Ördögöt, akit Kasza a 16-oson belül buktatott, a megítélt büntetőből pedig Majoros félmagasan helyezte a labdát a bal sarokba. Fantasztikus izgalmakkal teltek a percek egészen a 92. percig, ekkor Mentes tért ölelő átadásával Balaton iramodott meg a balszélen, bevezette a labdát a 16-oson belülre, majd 8 méterről élesen belőtte a kapuba a Sopron második és egyben győztes gólját.
Az idősebb soproni drukkerekben kellemes emlékeket ébreszthet a hétvégi összecsapás párosítása.A nagyszerű rangadó ezzel befejeződött, a soproni szurkolók és a játékosok együtt ünnepelték a sikert: öröm- és pezsgőmámorban úsztak a zöld gyepen.
Nagyon boldog vagyok. Örülök, hogy a nevemet adhattam egy rendkívül jelentős soproni futballsikerhez
– mondta Győrfi László vezetőedző a meccs után, akinek a legendás Buzánszky Jenő is gratulált.
Az SLC győztes csapata Dorogon ez volt:
Milchram – Varsányi, Udvardi, Katona, Árpási – Chiratcu (Borsos, 72.), Deák, Nagy J., Majoros (Mentes, 76.) – Ördög, Balaton.
A Sopron szurkolói három pontban reménykednek
A leghűségesebb város szurkolói abban reménykednek, kedvenceik két nyeretlen meccs után vasárnap ponttal vagy pontokkal gazdagodnak majd Dorogon.