2025.03.16. 08:39
Pályán az SKC - Látogatás a lendületben lévő fővárosiaknál
Vasárnap 18 órától a fővárosban, a legutóbbi négy mérkőzést megnyerő, hét közben a ZTE-101-70-re valósággal legázoló Honvéd otthonába látogat a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata. Mindkét gárda a rájátszásba jutásért harcol.

Gasper Potocnik a soproniak szakvezetője kiemelte: egy nagyon veszélyes, lendületben lévő, utóbbi mérkőzéseit sorra nyerő, tehát jó ritmusban játszó csapathoz látogat együttese.
A Honvéd most lendületben van, jó ritmusban, és ezt rólunk sajnos nem lehet elmondani. Volt egy hosszabb szünet a válogatott programja miatt, majd játszottunk a Falco otthonában és megint jött két hét szünet. Meg kell mondjam, nekem most nagyobb talán, kérdés, mi mire leszünk képesek, mint ellenfelünk az elég hektikus menetrendben. Ami még nehézséget okozott, hogy az utóbbi időszakban sérülések, betegségek miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tudtunk öt-öt ellen gyakorolni, ez pedig nagy hátrány. Ezzel együtt egyrészt remélem, mindenki hadra fogható lesz, még ha az edzések kihagyása miatt nyilván többen nem lesznek ideális erőállapotban. Nehézségek ide vagy oda, bár nagyon tiszteljük a jó formában lévő Honvéd csapatát, egyértelmű, hogy nyerni megyünk otthonába. Biztos vagyok benne, hogy a srácok próbálják a tőlük telhető lehető legjobbat nyújtani, majd kiderül, hogy ez mire lesz elég Budapesten.