Álláspont

2025.03.21. 14:12

Osztályozós javaslat a labdarúgásban

Nehéz igazságos döntést elképzelni, hisz ellentétesek az érdekek.

Osztályozós javaslat a labdarúgásban

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke egy interjúban megerősített egy korábban is „megszellőztetett” tervet, miszerint fontolóra veszik az NB I tizenegyedik helyezettje és az NB II második helyezettje közötti osztályozó bevezetését. Lehetséges, hogy már a következő bajnoki idénytől sor kerülhet erre. A szövetség elnöke a beszélgetésben kiemelte: a döntés még nem végleges, a cél az, hogy enyhítsék a kieséssel járó nyomást az első osztályú csapatokon, ami állítólag óvatosabb játékhoz és kevesebb fiatal bevetéséhez vezet náluk. 

Az osztályozós javaslat megosztja a szakembereket és a szurkolókat. Nagy számban vannak támogatói, illetve ellenzői, kérdés, hogy az MLSZ elnökségére kik lesznek nagyobb hatással a döntést illetően. 
Az ténynek tekinthető, az NB I és az NB II létszáma belátható ideig nem változik: marad a tizenkettő, valamint a tizenhat csapat. Az is tény, a két osztály között szakmailag és anyagilag jelentős a különbség, ezért az esetleges osztályozón jóval nagyobb eséllyel indulhatna az első osztályú együttes. Az NB II-ben ugyanis anyagi retorzió éri a szövetség részéről azt a klubot, amely külföldi játékos(oka)t szerepeltet, míg az élvonalban ennek nincs pénzügyi akadálya. Ez eleve esélyegyenlőtlenséget jelentene az osztályozón. Rendszeresen szóba kerül még, a jelenlegi két kieső helyett legyen csak egy búcsúzó, a tizenhat csapatos élvonal pedig már évek óta visszatérő javaslat. 

Nehéz igazságos döntést elképzelni ebben a kérdésben, nyilván ellentétesek az érdekei azoknak a csapatoknak, melyek napjainkban a berkeken belül vannak, mint amelyek a másodosztályból igyekeznének felfelé. Az NB II-esek nem véletlenül aggódnak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában