2025.03.21. 20:04
MKC–Vác - Az utolsó pillanatig szoros volt a küzdelem - képgaléria
Egy hónap után szerepelt ismét hazai pályán a Motherson Mosonmagyaróvár, amely a közvetlen rivális Vácot fogadta.
6-6-ig együtt haladtak a csapat, majd egy 4-0-s rohanással ellépett Horváth Roland együttese. Igyekezett zárkózni az MKC, és a félidő végére utol is érte ellenfelét, a szünetben 14-14 volt az állás. Falusi-Udvardi Laura és Kukely Anna góljaival 2-0-ával indította a második félidőt a Mosonmagyaróvár (16-14).

Fotó: Kerekes István
Juhász Gréta remekelt váci oldalon, és az ő három góljának is köszönhetően zsinórban ötöt lőttek a vendégek és fordítottak (16-19). Néggyel is vezetett a Vác (18-22), de az óváriak Falusi-Udvardi Laura gólerős játékának köszönhetően mínusz egyre zárkóztak (21-22). Ekkor megint a vendégek pillanatai következtek, akik 25-21-re elléptek.
MKC–Vác - Szoros volt a küzdelem
Fotók: Kerekes IstvánNégy perc alatt egyenlített a Mosonmagyaróvár, sőt, a vezetést is átvehette volna a hazai csapat, de a 12 védéssel záró Zaj Klára hárította Albek próbálkozását. Pelczéder betalált (25-26), de még így is volt sanszuk az óváriaknak az egyenlítésre, ami végül nem jött össze.
Motherson Mosonmagyaróvár – Vác 25-26 (14-14)
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, 700 néző. V.: Dáné R., Marton Zs.
MKC: Halter – FALUSI-UDVARDI 5, Albek 2, Wolfs 1, Tóth G. 1, IVANCOK-SOLTIC 8 (1), Stranigg Zs. 3. Csere: Horváth Sz. (kapus), Tóth E. 1, Faragó 1, Kukely 2, Varga Emília 1, Magyar F. Megbízott edző: Stranigg Ferenc
Vác: ZAJ – Such 1, Háfra 2, TYISKOV-HELEMBAI 3, Kurucz, Csíkos 2, Wald 3. Csere: Bukovszky (kapus), Pelczéder 3, AFENTÁLER 5 (1), JUHÁSZ G. 6, Varga Emőke 1. Edző: Horváth Roland
Hétméteresek: 1/3, ill., 1/1. Kiállítások: 8 perc, ill., 6 perc.
A Vác meglepetésre 26-25-re nyerni tudott az UFM Arénában, és a szezonban másodszor is legyőzte a Mosonmagyaróvár együttesét, ezzel pedig fellépett az ötödik helyre a tabellán.
MESTERMÉRLEG
Stranigg Ferenc: – A védekezésünk rendben volt, a kapusteljesítmény is sokat segített. Sajnos kulcspillanatokban megint elbizonytalanodtunk, az átlövőjáték nem volt elég hatékony. A ziccerek értékesítése sem ment, és a lövéshatékonyság sem volt jó.
Horváth Roland: – A múlt héten, az Esztergom ellen már érett a pontszerzés, most ez meg is valósult. Nem volt szép meccs a mai, de úgy gondolom, megérdemelten tudtunk nyerni. Akartunk, harcoltunk, meglett az eredménye.