2025.03.26. 12:00
ETO női foci - Fantasztikus héten vagyunk túl - mondja a vezető
Nagyszerű héten van túl az ETO FC: a múlt szerdán a Ferencvárost búcsúztatta a kupában, ezzel bejutott a döntőbe, hétfőn este pedig fölényes győzelmet aratott az NB I-es forduló rangadóján. Az ETO ezzel vezeti a bajnoki táblázatot.

Horváth Cs. Attila, az ETO női szakágvezetője. Fotó: eto.hu
Álmodni sem tudtak volna szebbet az ETO háza táján, mint amit az elmúlt egy hétben elért a csapat: két nagyon fontos mérkőzésen diadalmaskodtak, miközben hét gólt rúgtak, és egyet sem kaptak.

Nagyon szép héten vagyunk túl – kezdi Horváth Cs. Attila, a női szakág vezetője. – A kupa elődöntőjében a Fradit 3–0-ra, a bajnokságban az MTK-t 4–0-ra vertük, ez valóban tekintélyt parancsoló. A televíziós közvetítés segítségével mindezt az ország nyilvánossága előtt tettük. Az egyik célunkat ezzel elértük, hiszen bejutottunk a kupa fináléjába. Nem akarunk itt megállni, mert mi vagyunk a címvédők és eddig sorozatban háromszor hódítottuk el a trófeát.
A Simple Női Kupa döntőjét április 24-én, csütörtökön rendezik meg az ETO és az MTK részvételével.
Az MTK és mi is pályáztunk a rendezésre, úgy tudom, az MLSZ a héten dönt, hogy Győr vagy az Új Hidegkuti-stadion ad-e otthont a döntőnek. Bízom benne, hogy a hazai női foci történetében először mi lehetünk a házigazdái a rangos eseménynek.
A táblázat élén az ETO
Az MTK hétfő esti fölényes legyőzésével az ETO a bajnoki táblázat élére ugrott, egy pont az előnye a második Puskás Akadémia és négy a harmadik Ferencváros előtt (utóbbiak egy meccsel kevesebbet játszottak).
Miniversenyfutás alakult ki a táblázat elején – folytatja Horváth Cs. Attila. – Remélem, ebből a végén is mi jövünk ki győztesen. Az élen állók még játszanak egymás ellen: mi a Fradit fogadjuk, a bajnokság utolsó fordulójában pedig Felcsútra utazunk. Nagy örömömre szolgál, hogy a negyedik helyezett MTK-t legutóbb ilyen játékkal és különbséggel tudtuk legyőzni. Ez bizakodásra ad okot a folytatást illetően is. Ebben a sorozatban is a döntőbe jutás a célunk, azt gondolom, ha a keretünkből mindenki egészséges lesz, akkor nagy esélyünk kínálkozik arra, hogy több sikertelenül megvívott finálé után idén a bajnoki trófeát is magasba emelhessük.
ETO FC Győr−MTK 4−0 (1−0)
Simple Női Liga, 16. forduló, Győr, ETO Park. Vezette: Papp.
ETO: Bíró B. – Öreg, Kovács L., Frajtovic, Horváthová (Kern F., 75.), Vida B. (Sali, 61.), Abambila, Süle, Savanya (Kocsán, 80.), Vachter (Shuppo, 75.), White. Vezetőedző: Dörnyei Balázs.
MTK: Erős E. – Legendás, Vajda O., Palama, Pataki G., Mészáros C. (Tenyei-Tóth, 60., h. Borzák, 85.), Bokor B. (Siklér, 71.), Csányi D. (Farádi-Szabó, 60.), Molnár A., Vágó F., Zágor (Gávris, 71.). Edző: Makrai László.
Gsz.: White (37., 72.), Süle (54.), Sali (74.).
A szakadó esőben a 37. percben egy rosszul hátrapasszolt labdát Vachter csípett el az MTK térfelének közepén, pazarul tálalt White elé, aki védője mellett kilépve nem kevésbé szép mozdulattal lőtte ki a jobb alsó sarkot (1−0). A szünet után már Bírónak is meg kellett mutatnia a tudását egy-egy szép MTK-kombináció után, de megint csak az ETO szerzett gólt: az 54. percben Öreg centerezett remekül jobbról, középen Süle érkezett, és védője szorításában, kapásból a kapuba lőtt (2−0).
Mindössze tizennégy perc kellett ahhoz, hogy összejöjjön harmadik és a negyedik gól is: előbb egy szilveszteri bakiparádéba illő MTK-s mozdulatsor után White szerezte meg második gólját (3−0), majd egy újabb Öreg-beadást követően a felső lécről lepattanó labdát tessékelte a kapuba fejjel Sali (4−0). A 79. percben egy White-lövést Erős kapus és a bal kapufa egyesült erővel hárította.
Dörnyei Balázs vezetőedző: – Nagyon büszkék lehetünk a csapatra, profi módon lehozták ezt a mérkőzést. Az első félidőben nagyon fegyelmezetten kivártuk, hogy hibázzon az MTK, a másodikban pedig olyan kiváló futballt mutattunk, amilyet nagyon ritkán látni. Minden pályára lépő játékosunk hozzá tudott tenni ehhez a remek győzelemhez.