2025.03.16. 11:00
Csalódás után nyernék meg az alapszakaszt
Az Európa-kupától a hét közepén búcsúzó Sopron Basket vasárnap 18 órakor Szekszárdon játszik fontos bajnokit az alapszakaszgyőzelemért.

Fotó: Fotó: Tóth Zsombor
Mint ismeretes, nagy küzdelemben alulmaradt csütörtökön este az Európa-kupa elődöntőjében a franciaországi Villeneuve-ben a Sopron Basket női kosárlabdacsapata. Hogy összességében milyen eredmény az Európa-kupa legjobb négy csapata közé jutás a soproniaknak, azt most nincs idő elemezgetni, hiszen vasárnap este újabb nagy feladat vár Gáspár Dávid tanítványaira, akik a záró fordulóban, a bajnoki alapszakaszban annak megnyeréséért játszanak rangadót Szekszárdon
Gáspár Dávid csütörtökön este nem titkolta csalódottságát. Mint mondta, csapata azzal a céllal utazott Franciaországba, hogy ledolgozza a Sopronban összeszedett hét pontos hátrányt. Kiemelte: érezni lehetett, hogy nagy volt a nyomás mindkét együttesen. Saját csapatának teljesítménye kapcsán azt fejtegette, hogy a védekezés működött, hiszen mindössze 54 pontot kapott csapata, de azzal a dobószázalékkal, amelyet az Ek-visszavágón (mezőny: 16/69, 27,5%, tripla 5/29, 17,2%, büntető 3/9, 33,3%) mutatott csapata, nehéz meccset nyerni idegenben. A szakvezető elismeri, hogy a Villeneuve a két mérkőzés alapján megérdemelten jutott a sorozat fináléjába, de érthetően csalódott - ahogy nyilván a játékosok is olyanok.
Nos, ebből a csalódottságból kell valahogy vasárnap estére felrázni, ha mondhatjuk így saját magával együtt csapatát is Gáspárnak, hiszen ahhoz, hogy biztos legyen az alapszakasz elsőség, tanítványainak vasárnap nyerniük kell Szekszárdon. Ennek kapcsán a Sopron Basket vezetőedzője azt fejtegette, hogy bár a Szekszárd most az előző évekhez képest kicsit visszafogottabban teljesít, saját pályáján szurkolói buzdítása mellett nagyon erős, veszélyes, jó csapat. Ahhoz, hogy ott nyerni tudjanak Böröndy Vivienék, a Franciaországban mutatott szervezett védekezés mellett sokkal bátrabb, határozottabb és főleg pontosabb támadójátékra lesz szükség.