Kézilabda

2025.02.15. 12:00

Végre pontot szerezne az MKC - A Lubin érkezik Mosonmagyaróvárra

A csoportjában pont nélkül álló Motherson Mosonmagyaróvár a lengyel Lubint fogadja szombaton 18 órakor a női kézilabda Európa-liga csoportkörében.

Végre pontot szerezne az MKC - A Lubin érkezik Mosonmagyaróvárra

Fotó: mkcse.hu

Az MKC lengyel riválisa ellen kezdte a csoportkört, s szoros meccsen 31–29-re kapott ki a Lubin vendégeként. 

„A kinti mérkőzésen egy kicsit sok volt a hiba, de így is pariban tudtunk lenni a lengyelekkel – mondja Lancz Barbora, a csapat jobbátlövője. – Szeretnénk visszatérni a saját utunkra, ez pedig azt is jelenti, hogy minden mérkőzést szeretnénk megnyerni.” 

Sajnos az eddigi Európa-liga-­meccsek nem úgy sikerültek, ahogyan szerettük volna. Tudjuk, hogy a szurkolók nagyon várják az első sikert ebben a sorozatban, és persze így vagyunk ezzel mi is. Szeretnénk szép játékkal és jó eredménnyel búcsúztatni a nemzetközi sorozatot hazai pályán.

– tette hozzá Faragó Luca, az MKC beállósa.
A forduló másik mérkőzésén a Dijon a Blomberg-Lippe csapatát fogadja. Amennyiben azon német győzelem születik, a Blomberg-Lippe biztos negyeddöntő résztvevő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában