Kosárlabda

2025.02.10. 12:44

Lemond a kapitány?

Völgyi Péter szövetségi kapitány a novemberi két vereségnek tulajdonította a kudarcot, miután soraiban több győri és soproni játékossal a magyar női válogatott hosszabbítás után 92–89-re kikapott a bolgár csapattól vasárnap Botevgradban az Európa-bajnoki selejtezősorozat hatodik, utolsó fordulójában, így nem jutott ki a júniusi Eb-re. Arról, hogy lemond a kudarc után, azt mondta, később dönt.

„Kényszerben voltunk ezen a meccsen, mivel a félidőtől kezdve tudtuk, hogy húsz pont körüli különbséggel kellene nyernünk – nyilatkozott a Nemzeti Sportrádiónak Völgyi Péter. – Próbáltuk ezt kialakítani, de nem tudtuk azt a negyedenkénti öt-hat pontos különbséget rápakolni az ellenfélre. A végjátékban pedig abban bíztunk, hogy ha nagyot változik a meccs képe, akkor a hosszabbításban még meg tudjuk oldani ezt. Nagyon ritka, hogy egy mérkőzésen az ellenfél ötvenkét büntetőt dobhat, nem volt egyforma a bíráskodás a két oldalon. Rengeteget javult a játékunk a novemberihez képest, de ez ma nem volt elég. Az sem segített, hogy Juhász Dorka a csütörtöki meccsen megsérült, és nem tudta vállalni a játékot” – sorolta.

VÖLGYI Péter lehet lemond?
Völgyi Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Lehet lemond az Eb-selejtezős kudarc után?
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A szakvezető közölte, szomorú, hogy nem jutottak ki az Eb-re, de elsősorban nem ezt a meccset kellett volna megnyerniük.
„Ezt nem vasárnap rontottuk el, hanem novemberben, amikor kétszer kikaptunk. A tanulság az, hogy keményebbnek kell lenni, nem szabad megijedni a test test elleni küzdelemtől, és higgadtabbnak kell maradni a fontos szituációkban” – fejtette ki, majd a saját jövőjéről annyit mondott, hogy először ki kell értékelni, hogy ki miben hibázott, majd hideg fejjel lehet döntéseket hozni.
A magyar női kosárlabda-válogatott az Eb-k 85 éves történetében nyolcadszor nem vesz részt a legjobbak küzdelmében: az első kontinenstornán 1938-ban, majd 1999-ben, 2005-ben, 2007-ben, 2011-ben, 2013-ban, 2021-ben és az idén.
Az eddigi legjobb eredmény két ezüstérem volt: 1950-ben Budapesten, hat évvel később pedig Prágában állhatott a dobogó második fokára a csapat. Bronzérmesek lettek a magyarok 1952-ben (Moszkva), 1983-ban (Budapest), 1985-ben (Treviso), 1987-ben (Cadiz) és 1991-ben (Tel-Aviv).
A legutóbbi sikert 2023-ban ben könyvelhették el, amikor Ljubljanában a negyedik helyet szerezték meg.
Az eddigi 38 Eb legsikeresebb válogatottja a Szovjetunióé: az 1991-ben felbomlott nagyhatalom 21-szer(!) nyert aranyérmet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában