2025.02.10. 12:41
Mi már tudjuk, ki nem lesz a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapatának edzője
Hiába keresték meg Mosonmagyaróvárról, nemet mondott. Nem Hlavaty Tamás lesz a csapat vezetőedzője. Neki ugyanis Továbbra is a Bajnokok Ligája az első számú célja.

Forrás: magyarnemzet.hu
A Sport TV Harmadik Félidő című műsorában beszélt céljairól a korábban a Vipers Kristansandot irányító szakember. A háromszoros BL-győztes női norvég kézilabdacsapat a közelmúltban megszűnt, így Hlavaty Tamás csapat nélkül maradt.

Forrás: 24.hu
A szakember szeretne továbbra is a Bajnokok Ligájában dolgozni, és nagyon örülne, ha Prágához közel találna munkát. „Nem a pénz a legfontosabb, hanem az, hogy fejlődjek. Szeretnék még külföldön maradni, amíg lehet – fogalmazott a Sport TV-n, ahol szóba került a Mosonmagyaróvár is. – Beszélgettünk, de nem jutottunk megegyezésre. Nem leszek ott edző.”
Válogatott élén fog dolgozni Hlavaty Tamás
A felvidéki edző elmondta, nagyon kimerítette a Vipersnél töltött időszak, hiszen folyamatosan pénz hiánnyal küzdöttek, ezért most szeretné magát kipihenni. „Úgy éreztem, ez kicsit sok, és a szezon végéig szeretném picit kipihenni magam, energiát gyűjteni. De nem leszek én teljesen munka nélkül, mert volt egy lehetőség, hogy egy válogatottnál dolgozzak, és ezt a munkát elfogadtam”- mondta Hlavaty Tamás, aki azt is elárulta, hogy a cseh válogatottról van szó, és a szezon végéig szól a megbízatása. Az ETO-nál korábban videóelemzőként dolgozó edző kifejtette, számára a napi szintű munka nagyon fontos, és egy kollégájával párban lesznek a cseh válogatott vezetőedzői.
forrás: sport1tv.hu
Egy korábbi beszélgetés Hlavaty Tamással