2025.02.04. 19:01
Tour de Hongrie - Budapestről indul, s Győrön keresztül az esztergomi bazilikánál zárul a centenáriumi viadal
A nyitóetapon a fővárosból Győrbe teker a mezőny, majd a Veszprém-Siófok szakaszt rendezik.

A Tour de Hongrie tavalyi, negyedik szakaszán.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A száz évvel korábbi első kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul - derült ki a keddi útvonalbemutatón.
Az először 1925-ben megrendezett, immár 46. magyar körversenyre május 14. és 18. között kerül sor három sík, egy hegyi és egy átmeneti szakasszal.
A nyitóetapon a fővárosból Győrbe teker a mezőny, információink szerint Győrújbarát felől érkeznek majd a versenyzők. Ezt követően a Veszprém-Siófok szakaszt rendezik. Az összetett várhatóan a harmadik versenynapra eső királyetapon dől el, ekkor Gödöllőről indulnak és a Kékestetőn zárnak a kerekesek, hogy aztán a Tata-Székesfehérvár táv teljesítése után az Etyek-Esztergom szakasszal érjen véget a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries sorozatába tartozó, 885 kilométer össztávú Tour de Hongrie.
Forrás: MTI