Női foci

2025.02.15. 10:06

Főpróbát tart az ETO a szlovák bajnok ellen

Idei első hazai nemzetközi előkészületi mérkőzését szombaton 15 órakor, a stadion műfüves pályáján játssza az ETO FC Győr női labdarúgócsapata, amely a szlovák bajnok Spartak Myjava együttesét fogadja.

Főpróbát tart az ETO a szlovák bajnok ellen

Nem megszokott, ha egy bajnoki főpróbára a rajt előtt két héttel kerül sor, de az ETO FC női csapatára most ez a sors vár, hiszen jövő héttől pontosan egy csapatnyi, azaz tizenegy játékosára nem számíthat majd válogatottbeli elfoglaltsága miatt, a szakmai stáb. Ráadásul az említettek – Kovács L., Nagy F., Öreg, Kern, Spilenberg, Németh V., Kükedi, Frajtovic, Shuppo, Horvathova, Topalov -, a március elsejei, DVTK ellen tavaszi hazai premier előtt csak néhány nappal csatlakozhatnak az őszi bajnok együtteshez. 

A Myjava elleni találkozóra egyéb nehézsége is akad Dörnyei Balázs vezetőedzőnek, hiszen négy kapusából, sérülés vagy betegség miatt, háromra – Bíró, Borók, Krizsan – biztosan nem számíthat, így jelen állás szerint, a fiatal Spilenberg a csapat egyetlen hálóőre. A találkozót várhatóan kihagyja még Kocsán is, viszont hosszú szünet után, rövid időre ugyan, de végre ott lehet már a pályán Vachter és Vida.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában