Kosárlabda

2025.02.18. 10:36

Fegyverneky Zsófia már ismeri a siker titkát

A klasszis kosaras 14 magyar bajnokságot és 13 Magyar Kupát nyert, hatszor szerepelt az Euroliga négyes döntőjében, 2022-ben a Sopronnal felért a csúcsra, emellett egy EL-ezüstje és -bronza is van, háromszor pedig negyedik lett csapatával. Az Euroliga-győztes irányító Fegyverneky Zsófia, a nyáron távozó Török Zoltántól veszi át a Sopron Basket női kosárlabdaklub vezetését.

Fegyverneky Zsófia már ismeri a siker titkát

Fegyverneky Zsófia

Fotó: Tóth Zsombor/Sopron Basket

– Az, hogy nyárig együtt dolgoznak Török Zoltánnal, egyfajta folytonosságra utal, ami nyilván sokat számít egy sikeres klubnál. Mi az, amit elődjétől tanult, s átvesz majd új munkaköre kapcsán?  – kérdeztük az újdonsült ügyvezetőt, Fegyverneky Zsófiát. 

Fegyverneky Zsófia
Fegyverneky Zsófia a Sopron Basket új ügyvezetője, aki nyárig Török Zoltánnal együtt dolgozik a klubnál.
Fotó: Nagy Tamás

– Azt gondolom, mindezt felsorolni nemhogy egy cikk, az egész újság kevés lenne... Ami talán a legfontosabb, a Sopron Basket a legsikeresebb női kosárlabdaklub az országban, és amit ez a klub elért és képvisel, Török Zoltán nevéhez fűződik. Igyekeznünk kell mindazokat az értékeket, amiket teremtett, továbbvinni, s ennek megfelelően dolgozni. A sportban a sikerességet az eredmények igazolják a legjobban, s nem kérdés, hogy ezek a Sopron Basketnél Zoli kiváló munkáját bizonyítják. Úgyhogy ha valakitől, tőle mindenképpen lehet tanulni, és itt most sokkal többről beszélünk, mint a kosárlabda, hiszen a klub nemcsak egy csapat, hanem egy szervezet, egy cég rengeteg munkatárssal. 

Fegyverneky Zsófia: Nagyobb kihívások várnak rám

– Számított rá, hogy majd sportvezetőként is ilyen komoly feladat találja meg? 
– Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy nem. Az elmúlt tizennégy évben annyira megszoktam a feladataimat, hogy a közelmúltig ez meg sem fordult a fejemben. Az, hogy a sportban akartam, akarok maradni, de nem edzőként, hanem az irányítás területén, az régóta foglalkoztatott. Ehhez kapcsolódóan igyekeztem a tanulmányaimat is igazítani. Abban, ahogy egy kosárlabda-csapat hogy működik, amúgy már huszonöt éve benne vagyok. Tudom, Zoli milyen szempontok alapján, hogyan építette, s rakta össze a csapatot, talán elmondhatom, ismerem ennek a sikernek a titkát. Ám tudom, hogy ügyvezetőként sokkal nagyobb kihívások várnak rám, és ebben nagyon gyorsan fel kell vennem a ritmust. Sokat kell tanulnom, s a mindennapjaim azzal fognak telni, hogy minél hamarabb megismerjem az egész klub működési rendszerét, azt, ami nem közvetlenül a kosárlabdához kapcsolódik, mivel fontos, hogy zökkenőmentes legyen az átmenet. 

– Mennyiben nehezebb, netán könnyebb sportvezetőként tevékenykedni, mint mondjuk játékosként egy-egy rangadóra készülni? 
– Különleges érzés épp egy olyan klubban dolgozni, ahol játékosként a csúcsig eljutottam, s úgy gondolom, nehezebb is, hiszen már nem csupán magamért felelek. Sokkal több s nagyobb a felelősség. Játékosként tisztában voltam vele, hogy amit csináltam, abban én voltam az egyik legjobb, volt mögöttem kellő önbizalom. Most ez még azért hiányzik, s nyilván egyfajta teher is a klub sikeres múltja, aminek meg kell felelni. A csapattársaknak sokszor elmondtam, mekkora felelősség a Sopron mezét felvenni, s hasonló az érzés most, sportvezetőként is. 

– Megszokta, hogy a pálya másik oldalára került, nem hiányzik a játék? 
– Sportolok, de egyáltalán nem kosárlabdázom. Ez részemről tudatos, mert ha a korábbi szinten nem tudok, nem is szeretnék. Nincs egy éve, hogy még játszottam, és bevallom, gyakran elkapnak az érzelmek. Próbálok azért átszokni a másik oldalra. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában