2025.02.13. 20:40
ETO - győri szurkolók emlékeznek a Vidi ultrák elleni balhékra
Középnyugat–Magyarországon a legnagyobb rangadó évtizedek óta az ETO és a Fehérvár közötti összecsapás. Ennek megfelelően a két csapat szurkolótábora közti rivalizálás is erős, sőt ezt inkább már gyűlölködésnek lehet nevezni. Hogy ez miért alakult ki, annak próbáltunk utána járni az ETO szurkolóinak segítségével.

Forrás: Eto Baráti kör Facebook
A szomszédvári csatáknak mindig megvan a hangulatuk. Főleg, ha egy adott régió két legeredményesebb csapatáról beszélünk. Az ETO FC Győr négyszeres bajnok, négyszeres kupagyőztes. A Fehérvár FC pedig háromszor nyerte meg az NB I - et, a Magyar Kupát pedig két alkalommal hódította el. Ha már csak a rivalizálást nézzük érthető, hogy az ETO szurkolói és a székesfehérváriak nem szeretik egymást.

Forrás: hungaryultras.blogspot.com
Nem történelmi az ellentét
Azt nem mondhatjuk, hogy történelmi léptékű lenne a két együttes rivalizálása, hiszen az ETO - t 1904-ben alapították, míg a székesfehérvári egyesületet 1941 - ben. Az első vonalban csak 1968 - ban találkozott először a két csapat.
„Az 1910 - es években az ETO legnagyobb riválisai bécsi csapatok voltak. Több forrás szerint is komolyabb összetűzésbe kerültek az osztrák és a magyar szurkolók. Volt, hogy a vasútállomásra rendőrségi kísérettel tudtak csak kimenni a vendégszimpatizánsok. A soproniakkal sem volt túl jó a viszony, illetve a Tatabányával játszottak emlékezetes meccseket a győriek” – mondta Biczó Zalán, Győr közismerten ETO-érzelmű helytörténésze.
Az interneten kutatva, képeket nézegetve találhatunk olyan forrásokat, melyek arra utalnak, hogy politikai ellentét lehet a rossz viszony mögött, ám ez ha így is volt, mára oka fogyottá vállt.
ETO - szurkolók meséltek.
Mivel a politikai vonal nem adott választ a kérdésre, ETO-szurkolókat kérdeztünk, mi lehet az ellentét oka.
„Ennek az ellentétnek véleményem szerint nincs olyan oka, hagyománya, mint mondjuk Skóciában a Celtic – Rangers összecsapásoknak, melyek vallási okok miatt pikánsak. Úgy gondolom, a szomszédvári csaták sorába illik bele ez a rangadó. Én már úgy szocializálódtam, hogy a Székesfehérvár a legnagyobb ellenfelünk – mondta Karácsonyi Péter szurkoló, aki mesélt első rangadójáról is - Fehérvárra utaztunk, olyan 16 – 17 éves lehettem. Nem tudtam, hogy van külön vendégparkoló, úgy hogy megálltam a hazaiaknál. A meccs végén észrevették, hogy a vendégszektorból jövünk ki, és vagy harmincan nekünk rontottak, mi menekültünk, de elkaptak. A tesóm, a haverom és én is megúsztuk komolyabb sérülés nélkül, mert november végén nagy kabátban, sok réteg ruhában voltunk. Barokkos túlzás lenne, hogy verekedtünk. Az csak verés volt.” Karácsonyi Péter szerint ez az ellentét meg is marad, idővel sem merül feledésbe. „Remélem, ugyan úgy játszunk, mint múlt hétvégén, és akkor nyerni fogunk!” - tette hozzá.

Forrás: fehervarfc.hu
Takács Attila az ETO-ban kezdett focizni. Visszaemlékezései szerint már gyerekkorukban is mindig a „Vidi” meccsekre spanolták legjobban őket az edzők. Hat éves kora óta jár ETO-meccsre, mára a B-közép tagjaként buzdítja a csapatot.
„Meghatározó élmény volt, amikor gyerekként egy Videoton-meccs alatt betörtek a hazai szektorba a vendégek ultrái. Ütöttek mindenkit, nem számított nekik semmi. Engem az idősebb srácok dobtak át a kerítésen, hogy ne kapjak” – emlékezett vissza Takács Attila - Szurkolói berkekben hallottam olyan sztorit, hogy egyszer egy győri gyermek komolyan megsérült, és ezért mélyült el az ellentét.”
Hogy ez valóban megtörtént-e, arra nem találtunk bizonyítékot.
„Emlékszem pár izgalmasabb esetre. Volt, hogy Győrben végig provokáltak a fehérváriak, és pár győri srác elcsípte őket mikor indultak volna haza. Aki tudott, az adott is, kapott is, aztán mindenki ment a dolgára. Szerintem most is megtalálja majd egymást a két szurkolótábor. Nincs is addig ezzel semmi gond, amíg fair módon történik” - mondta a lelkes ETO–szurkoló, aki még egy korábbi esetet is említett. „Fehérváron két győri srác egy kis pofozkodás alkalmával zsákmányolt két videotonos sálat. Abból rendőrségi ügy is lett, ha jól emlékszem. De azt hiszem, csak két éjszakát kellett fogdában tölteniük.”
Nagy szükség van a szurkolókra.
Takács Attila elmondta, 2-1-es ETO – győzelmet vár. „Nagy szükség lesz a szurkolókra is, nagyon remélem, sokan jönnek Győrből. Mi ott voltunk a csapat mellett az NB III - ban is, és bízom benne: átérzik a játékosok, miért fontosabb nekünk ez a meccs, mint a többi. Jó lenne, ha Székesfehérvárról is sokan kijönnének. Legyen jó hangulat, és jövő héten szomorúan menjenek dolgozni a hazai szurkolók."
Hasonló hangulatra lehet számítani Székesfehérváron is.