2025.01.22. 20:19
Az első csapat nélkül - Nagy szívvel nyert a Motherson MKC
Motherson Mosonmagyaróvár a Szombathely gárdáját fogadta a bajnokság 13. fordulójában.

Jól kezdett a hazai csapat, amely a 9. percben 5-3-ra vezetett. Az első félidő végig szoros csatát hozott. Szombathelyi oldalon a kapusteljesítmény ellensúlyozta a kevés lövést, így a szünetben még nyílt volt a mérkőzés, 18-17-re vezetett a Mosonmagyaróvár.
A második félidőt remekül kezdte az MKC. A hazaiak Kukely Anna vezérletével gyorsan elléptek ellenfelüktől. A 38. percben néggyel (23-19), a 43. percben pedig már hattal vezetett az Óvár (27-21). 30-25- után az SZKKA zsinórban három gólt szerzett, így izgalmas volt a hajrá. Hiába azonban Mendes bravúrjai a Szombathely kettőnél kisebbre nem tudta csökkenteni a hátrányát, így a megtizedelt óvári csapat az MTK és a Debercen után a Szombathely együttesét is legyőzte. Az MKC végül megérdemelten 33-30-ra győzött, és arra is büszke lehet az óvári együttes, hogy ezenk a találkozón öten is bemutatkoztak az NB I-ben. Sefcsik Nóra, Szakács Alexa, Horváth Maja, Pádár Laura és Baumgartner Evelin is először lépett pályára az élvonalban, Lánczky Boglárka pedig az első NB I-es gólját szerezte.
A Motherson Mosonmagyaróvár vasárnap a Dijont fogadja az Európa-ligában.
Női kézilabda NB I
Motherson Mosonmagyaróvár – Szombathelyi KKA 33-30 (18-17)
Mosonmagyaróvár, Aréna, 700 néző. V.: Bócz, Wiedemann.
MKC: Halter – Molnár D. 2, Varga E. 6, Wolfs 3, KUKELY A. 10 (1), IVANCOK-SOLTIC 7 (3), Magyar F. 1. Csere: Horváth Sz. (kapus), Lánczky 1, LANCZ 3, Sefcsik, Szakács A., Horváth M., Pádár L., Baumgartner. Megbízott edzők: Vers Ákos, Balogh Sándor
Szombathely: MENDES – KAZAI 5, PŐDÖR R. 11 (3), Djatevska 3, Szmolek 3, Kulcsár 1, Akijama 2. Csere: Csatlós (kapus), Pődör B. 2, Varga N. 3, Szeberényi, Török F. Vezetőedző: Bo Rudgaard
Kiállítások: 2 perc, ill., 8 perc. Hétméteresek: 4/4, ill., 3/3.
Az eredmény alakulása: 9. perc: 5-3, 18.p: 10-11, 29.p: 18-16, 38.p: 23-19, 43.p: 27-21, 54.p: 30-28.
Vers Ákos: − Az volt a kulcs, hogy a második félidőben a védekezésünket rendben tudtuk rakni, és így egy 5-6-gólos előnyt tudtunk kialakítani. Nagyon elfáradtunk a mérkőzés végére, de próbáltunk kitartani. Sok gólt kaptunk, és nem játszottunk jól, de a legfontosabb, hogy az előny kitartott. Fontos két pontot szereztünk, ezzel tudunk zárkózni az élmezőnyhöz.
Bo Rudgaard: − Nagy szívvel játszott a Mosonmagyaróvár. A támadójátékunk rendben volt, sok gólt szereztünk. Védekezésben nem tudtuk kiemelkedőt produkálni, ezen múlott a mérkőzés.