Zágráb lett a magyar kézilabda Mohácsa – Szabó Gábor véleménycikke

Bő huszonegy évvel ezelőtt a női válogatottunk egészen a világbajnoki fináléig menetelt. A horvát fővárosban Franciaország várt Mocsai Lajos tanítványaira. Sokáig minden szépnek tűnt, a 47. percben hat gólt volt az előnyünk (23–17), de ez elkezdett olvadni. Egy perccel a vége előtt még két góllal vezettünk, ám időn túli hetesből 28–28-as döntetlenre mentették a meccset a gallok, akik a hosszabbításban a maguk javára fordították a meccset (29–32), elszomorítva ezzel a magyar kézilabda híveit.

Most kedden valamivel kisebb volt a tét férfi válogatott számára a világbajnokságon, a negyeddöntőben találkoztunk a horvátokkal a zágrábi csarnokban. Szinte végig vezetett Chema Rodriguez együttese, az 54. percben 29–25-nél elérhető közelségbe került a négy közé jutás, de a hajrában a házigazda kiegyenlített (30–30). Ugyan támadhattak a mieink a győzelemért, Bodó lövése azonban sikertelen volt, a gyors ellenakció végén pedig a horvát válogatott nagyjából egy másodperccel a vége előtt megszerezte a győztes találatot.

Régen volt rá lehetőség néhány sportágban, hogy a csapatok egy-két játékvezetőt megjelölhettek, hogy az adott spori nekik ne fújhasson mérkőzést. Ha ezt most helyszínekkel meg lehetne tenni, nem is kérdés, hogy a magyar szövetségnek Zágrábot kellene kiikszelnie.

A magyar kézilabda másik fekete helyszíne

Bár ha arra gondolok, hogy 2000-ben, Sydney-ben női válogatottunk a hajrában hatgólos vezetésről bukta el a dánok ellen az olimpiai aranyat, lehet, nem is a helyszínben kellene keresni a magyar sportbarátok emlékei közé örökre bevésődő fájdalmas vereségek okát…