Kosárlabda

2025.01.15. 11:58

Hazai előny a visszavágón – Sopronban folytatódik a magyar párharc

Múlt héten Győrött a Sopron Basket 89–83-ra legyőzte a SERCO UNI Győrt a női kosárlabda Európa-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Szerdán 18.30 órakor rendezik Sopronban a magyar párharc visszavágóját.

Az ezúttal házigazda Sopron hatpontos előnnyel várja a második kupatalálkozót.

Fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina

„Az első mérkőzésen jó ritmusunk volt támadásban, s azzal, hogy az elejétől jó iramot tudtunk diktálni, olyan lendületbe kerültünk, amivel ki tudtunk építeni egy kicsivel nagyobb előnyt. Sajnos ezt nem sikerült megtartani a meccs végéig, de így is nagy eredmény idegenben nyerni a Győr ellen, amivel azért megnőttek az esélyeink a továbbjutásra. Volt időszak, amikor támadásban kicsit megakadtunk, s a védekezésüknél egyszerű helyzetekből tudtak kosarat dobni a győriek, ami fel is tudta őket hozni. Nyilván az lesz ennek a második mérkőzésnek a kulcsa, hogy el tudjuk kerülni azokat az időszakokat vagy le tudjuk redukálni azon periódusok számát és hosszát, amikor nekünk támadásban kicsit gyengébben megy a játék és a másik oldalon nem vagyunk elég stabilak. Az, hogy volt idő regenerálódni az első meccs után, lényeges, reméljük, a frissességgel nem lesz baj. Idegenben is jó hangulatot teremtettek azok a szurkolók, akik elkísértek minket, s a tétnek meg a rivalizálásnak köszönhetően biztos most is nagyszerű lesz a hangulat, már csak emiatt is nagyon várjuk az összecsapást” – emelte ki Laczka Miklós, a soproniak másodedzője.

„Sajnos elrontottuk az első mérkőzést, sok hibát vétettünk, amiket igyekszünk kijavítani a szerdai összecsapásra. Nagyon bízom a csapatban, és egyáltalán meg sem fordult a fejünkben, hogy ne mi jussunk tovább, még úgy sem, hogy nyilvánvalóan tudjuk, milyen minőségű csapathoz utazunk. Remélhetőleg nem az első meccsen dőlt el a továbbjutás, hanem inkább a másodikon fog, a mi javunkra” – fogalmazott a találkozó kapcsán Cziczás László, a SERCO UNI vezetőedzője. 
A győriek játékosa, Ruff-Nagy Dóra szerint nem elképzelhetetlen a fordítás. 
„Először is mindenképpen extra energiákat kell mozgósítanunk. Az első mérkőzés is apró taktikai dolgokon múlt, és ha azokat a hibákat ki tudnánk javítani, még jobban oda tudnánk fókuszálni a kulcsemberekre, a védekezésre és azokra az elemekre, amiket megbeszéltünk, akkor tovább tudunk jutni a legjobb nyolc közé.” 
„Sajnálom, hogy nem úgy alakult az első találkozó, ahogyan szerettük volna és nem sikerült a hazai pálya előnyét maximálisan kihasználni – emelte ki Dombai Réka, az UNI Győr irányítója. – Nagyon erős Sopronnal vívjuk a visszavágót, de azt gondolom, nem lehetetlen a feladat. Képesek vagyunk ledolgozni a hátrányt, mindenki szívét-lelkét bele fogja adni, hogy nyerni tudjunk.” 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában