Labdarúgás

2025.01.25. 14:37

Ajkán kapott ki a Gyirmót

Nem sikerült visszavágni az Ajkának a decemberi bajnokin elszenvedett vereségért.

Nem sikerült győzni Ajkán

Forrás: gyirmotfc.hu

FC Ajka – Gyirmót FC Győr 1-0 (1-0) 

Ajka, felkészülési mérkőzés 

Gyirmót FC Győr: Hársfalvi- Lányi, Hudák D. (Csörgő), Papp, Helembai (Marlen) - Madarász, Katona, Hudák M. (Hajdú) - Horváth (Bagó), Adamcsek (Mayer), Miknyóczki (Kichun), Vezetőedző: Tamási Zsolt 

Gsz.: Kovács N. (35.) 

Az Ajka ellen játszotta harmadik felkészülési mérkőzését a Gyirmót FC Győr. A két csapat szinte ugyanolyan mutatókkal áll a Merkantil Bank Liga NB II. tabelláján. A gyirmótiak a 11. helyen várják a tavaszi folytatást, az Ajka pedig egy hellyel hátrébb, a 12. helyen telel. Mindkét csapat tizennyolc pontot gyűjtött az őszi szezonban, igaz a Gyirmót egyel több győzelemmel tette mindezt. A két csapat legutóbbi összecsapásán, december 1-én az Ajka otthon tudta tartani a három pontot. A mérkőzést a vendégek kezdték aktívabban. Horváth próbálkozott két alkalommal is távolról. Az első kísérletet magabiztosan fogta a hazaiak kapusa, míg a második kísérlet a jobb oldali kapufa mellett szállt el. A vezetést mégis a hazaiak szerezték meg. Egy baloldali beadást követően Kovács érkezett jó ütemben a kapu elé, és a kapu közepébe lőtt. Az Ajka mehetett előnnyel a szünetre. A második játékrészben Tamási Zsolt vezetőedző több cserével is kísérletezett, de az eredmény nem változott. A hétközi Zalaegerszeg elleni vereség után a Gyirmótnak ezúttal sem sikerült gólt szereznie.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában