2024.12.11. 11:01
Nagyszerűen debütált a győriek úszója – Fángli Henrietta országos csúcsot úszott 100 méter mellen
A 23 éves marosvásárhelyi származású úszónak ez az első világversenye magyar színekben.

Fángli Henriatta
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Az UNI-Győri Úszó SE sportolója a szerda délelőtti előfutamok során 1:05.09 perc alatt teljesítette a távot, amivel Hosszú Katinka 2014-es 1:05.60-as rekordját adta át a múltnak. Fángli összesítésben a 17. lett, 12 századdal csúszott ki a középdöntőből, amelynek így ő lesz az első számú tartaléka.
Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, hogy itt lehetek, a családom és a barátaim előtt
- mondta a vegyes zónában könnyeivel küszködve Fángli, aki úszásával kapcsolatban elmondta, elsősorban nem időeredményben gondolkodott, szerette volna megnyerni a futamát, ami sikerült is, ugyanakkor a 17. hely összesítésben némiképpen bosszantja.