2024.09.26. 13:03
Hazai pályán kezdi a szezont a Sopron KC – videó
Pénteken 19 órától hazai környezetben kezdi meg bajnoki szereplését a Sopron KC férficsapata, amely a DEAC gárdját fogadja a Novomatic-arénában.
Bíznak a győztes rajtban a Sopron KC-nál.
Fotó: Wölfinger Béla/SKC
A felkészülésről és a nyitótalálkozó esélyeiről Gasper Potocnik vezetőedző nyilatkozott.
– Úgy gondolom, jó állapotban vagyunk, ellentétben a felkészülési időszakkal most szerencsére mindenki egészséges és harcra kész. A felkészülés során voltak, akik rövidebb-hosszabb időszakot ki kellett hagyjanak sérüléseik miatt, így nincs mindenki százszázalékos fizikai állapotban, de ez benne van a sportban, ezt tudni kell kezelni.
Az utolsó felkészülési mérkőzést egy hete a Honvéd otthonában nagy küzdelemben megnyerte a csapat. Kérdés, ennek lehet-e jelentősége a debreceniek ellen.
– Nyilván nyerni mindig jobb, mint kikapni, valahol mutathatja, hogy jó irányba haladunk, de egészen más az edzőmeccs és a bajnoki, ennek nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani. A lénye, hogy nyáron és a felkészülés ideje alatt mind a klub, a vezetőség, mind a szakmai stáb tagjai, mind pedig a játékosok nagy mennyiségű és jó munkát végeztek. A sérülésekről már tettem említést, ez benne van, de az elvégzett munka alapján úgy érzem, bizakodva várhatjuk a szezon kezdetét.
A soproniaknál elég nagy volt a mozgás a keretben a nyáron, a DEAC több kulcsjátékosát is megtartotta. Hogy mire lehet számítani, mit vár a nyitányon az ellenféltől a szakember, arról így beszélt: – Ez a szezon első fordulóiban mindig nehezebb kérdés. Az igen erős háttérrel rendelkező DEAC-nál amellett, hogy valóban több kulcsjátékos is maradt, az érkezők is ismerik már a magyar bajnokságot, ami azért ilyenkor jelenthet némi előnyt. Nagyon remélem, ezt hazai pályán a szurkolóink segítségével sikerül ellensúlyozni, és győzelemmel tudjuk kezdeni a szezont.
Fontos változás az új szezonban, hogy már nem lesz fiatalszabály, és a légiósok száma is csökkent. Pojbics Szabolcs, az SKC ügyvezetője ennek kapcsán így nyilatkozott a várakozásairól: – Úgy gondolom, jól sikerült a keret kialakítása. Szerintem mind az új magyar játékosok, mind pedig az idegenlégiósok kiválasztásánál jól dolgozott a szakmai stáb, a lehetőségeinkhez képest sikerült erős és jó keretet kialakítani, ami okot adhat a derűlátásra. Persze majd minden a tétmérkőzéseken, a bajnoki találkozókon dől el, de úgy láttam a felkészülési meccseken, hogy kezd összeállni a játék. Ami a célt illeti, az egyértelmű, és ezt korábban már a csapatnak is vázoltam: be kell jutni a felsőházi rájátszásba. Úgy gondolom, ez az állomány ezzel a szakmai stábbal, háttérrel erre képes lehet. Nagyon bízom benne, hogy a csapatot elkerülik majd a sérülések, és jó lenne nem egyszerűen bejutni a playoffba, hanem eredményesség tekintetében is kicsit előre lépni.