2024.09.06. 16:01
Előrehozott döntőnek is beillik a Győri Audi ETO KC–Esbjerg BL-mérkőzés – videó
Szombaton 18 órakor a női Bajnokok Ligája csoportkörének nyitányán 18 órakor a címvédő Győri Audi ETO KC a dán Esbjerget fogadja az Audi-arénában.
A győriek edzője, Per Johansson szerint a dánok elleni mérkőzés felér egy előrehozott fináléval.
Fotó: gyorietokc.hu
Igazi csemegének ígérkezik ez a találkozó, hiszen az Európai Kézilabda Szövetség erősorrendjében a győriek állnak az első helyen, mögöttük a második helyre épp az Esbjerget tették a szakértők, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán a másik magyar együttes, a Ferencváros áll.
Izgalmas nyara volt a győrieknek, komoly változások történtek a keretben. Hat új játékos, Hatadou Sako, Kristina Jörgensen, Kristine Breistöl, Dione Housheer, Bo van Wetering és Kelly Dulfer érkezett. Az olimpia miatt nem sokat tudtak együtt készülni még a zöld-fehérek, ennek azonban nem volt nyoma a játékban a keddi, Motherson-Mosonmagyaróvár elleni bajnoki rajton, melyet simán, 11 góllal nyertek meg.
Várhatóan ezúttal azért nehezebb dolguk lesz az Esbjerg ellen, ahol új edző, a svéd kapitány, Tomas Axnér váltotta Jesper Jensent.
A győri szakvezető, Per Johansson így nyilatkozott az esélyekről: „Szerintem jelenleg az Esbjerg a világ legerősebb csapata. Van néhány jó új játékosuk és új az edzőjük is, akit jól ismere. Talán erősebbek lesznek, mint voltak az előző évadban. Szerintem az első csoportmeccsünk felér a BL-döntővel. Nagyon kemény találkozó lesz, jó védői és támadói vannak az ellenfélnek, ott játszik a világ jelenlegi legjobbja, Henny Reistad. Topcsapatról beszélünk, amely minimálisan változott, míg mi sok helyen kicserélődtünk. Meglátjuk, mennyire leszünk készek, de ez mindenképp fontos összecsapás, amit meg szeretnénk nyerni.”
A felek legutóbbi, budapesti BL-elődöntőben vívott csatáján, amelyet a zöld-fehérek 24–23-ra nyertek meg, Estelle Nze Minko 6 gólt szerzett, amivel – Nora Mörkkel egyetemben – a találkozó legeredményesebbje lett.
„Az előző évadban ez volt az egyik legnagyobb meccsünk a Bajnokok Ligájában, Most kicsit más lesz, mert a csoportkörben, és már az első fordulóban találkozunk velük. Az igazat megvallva nem igazán tudom, mire számítsak, már csak magunk miatt sem. Alakulóban van a csapatunk, mindenesetre nagy reményeket fűzök ehhez a találkozóhoz – mondta a meccs előtt a világbajnok játékos. – Az ellenfél nagyszerű csapat, kiemelkedő játékosokkal, úgyhogy rájuk kell összpontosítanunk. Tudjuk, hogy ha jól akarunk szerepelni és megnyerni a meccset, meg kell állítanunk néhány kulcsjátékosukat, és magunkra is odafigyelni, mert ahogy mondtam, még építkezünk, ami időbe telik.”
A találkozó ideje alatt az év végén esedékes, részben magyar rendezésű Európa-bajnokságot népszerűsítendő, a Magyar Kézilabda Szövetség különféle aktivitásokkal készül az Audi Aréna Győr kerengőjében – többek között megtekinthető lesz a kontinenstorna hivatalos trófeája, valamint a szurkolók az Eb kabalaállattával is fotózkodhatnak.