2024.08.29. 09:55
Szombaton este Diósgyőri VTK-ETO FC Győr
Nemzetközi kupafellépése után a Paks és a Puskás Akadémia játssza vasárnap az OTP Bank Liga hatodik fordulójának rangadóját.
A két együttesre csütörtök este fontos mérkőzés vár a Konferencia-ligában, melyben sikeres szereplés főtáblás folytatást jelentene. A Paks 2-2-ről kezdi a cseh Mlada Boleslav elleni hazai visszavágót, a bajnokságban négy mérkőzést lejátszva pontvesztés nélkül éllovas Puskás Akadémia pedig 3-3-as első találkozó után fogadja az előző két kiírásban döntős olasz Fiorentinát. Mindkét magyar klub számára nagy siker lenne a folytatás kiharcolása - történetük során először szerepelhetnének nemzetközi kupa főtábláján -, és vélhetően befolyásolja majd a vasárnapi bajnoki találkozójukat, hogy milyen lelkiállapotban lépnek pályára a játékosok.
Kupamérkőzést játszik csütörtökön a Ferencváros is, amely az Európa-liga főtábláját célozza meg a bosnyák Borac Banja Luka ellen idegenben, a hazai gól nélküli döntetlent követően. Az OTP Bank Ligában címvédő és a Puskás Akadémiához hasonlóan pontvesztés nélkül álló - de csak három meccset játszó - zöld-fehér csapatnak ugyancsak vasárnap lesz a következő feladata, hazai pályán az utolsó előtti, újonc Nyíregyházával szemben.
A forduló pénteken a közepesen kezdő Fehérvár és a négy mérkőzéséből hármat megnyerő MTK összecsapásával kezdődik.
Szombaton játszik a Debrecen, melynél hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontottak Srdjan Blagojevic vezetőedzővel. A Zalaegerszeg elleni mérkőzésen megbízott edzőként Dombi Tibor irányítja a csapatot.
OTP Bank Liga, 6. forduló:
péntek:
Fehérvár FC-MTK Budapest 20.00
szombat:
Debreceni VSC-ZTE FC 17.45
Diósgyőri VTK-ETO FC Győr 20.00
vasárnap:
Kecskeméti TE-Újpest FC 15.00
Paksi FC-Puskás Akadémia 17.30
Ferencvárosi TC-Nyíregyháza Spartacus 19.45
A bajnokság állása
1. Puskás Akadémia FC 4 4 - - 8- 3 12
2. MTK Budapest 4 3 - 1 6- 2 9
3. Ferencvárosi TC 3 3 - - 4- 0 9
4. Paksi FC 4 2 1 1 7- 7 7
5. Diósgyőri VTK 5 2 1 2 5- 7 7
6. Újpest FC 5 2 - 3 9- 6 6
7. Fehérvár FC 5 1 3 1 8- 9 6
8. Kecskeméti TE 5 1 2 2 3- 4 5
9. Zalaegerszegi TE FC 4 1 1 2 5- 5 4
10. Debreceni VSC 4 1 1 2 4- 5 4
11. Nyíregyháza Spartacus FC 5 1 1 3 7-12 4
12. ETO FC Győr 4 - - 4 3- 9 0