2024.08.28. 09:45
Lendületben a Jánossomorja
A Jánossomorja az elmúlt bajnokságban még az amatőr futball legalacsonyabb osztályában vitézkedett, az idén 103 éves, egykor Szabad Föld-kupát nyerő, s az NB III-ban tíz idényen keresztül szereplő egyesület futballcsapata nagyszerűen rajtolt a vármegyei II. osztály mosonmagyaróvári csoportjában: három győzelmet követően a második helyen áll a szintén hibátlan Hédervár mögött.

A jánossomorjai csapat így ünnepelt a Dunakiliti elleni siker után az öltözőben.
Fotó: Facebook/Jánossomorja SE
Ilyen, vagy ehhez hasonló rajtban reménykedett a klub elnöke, Molnár Gábor.
„Bíztam benne, hogy a vármegyei harmadosztályban megnyert aranyérem adta fiatalos lendület majd a magasabb osztályban is kitart, s ez eddig így is történt. Ami azonban számomra még ennél is fontosabb, hogy egyre több helyi kötődésű labdarúgó tért és tér vissza az egyesületbe. Ez egyébként megmutatkozik a nézőink számában is, hiszen sokkal szívesebben jön ki a pályára, aki mondjuk a gyermekének, rokonának, ismerősének szurkolhat egy-egy mérkőzésen. Legutóbb már mintegy kétszázötvenen láthatták a csapat győzelmét a Dunakiliti ellen” – árulta el a sportvezető.
S hogy hogyan sikerült a másfél éve még harmadosztályba „süllyedő” egyesületet újraéleszteni, arra is megvan a magyarázat.
„Sok feladatot kellett megoldanunk. Elsősorban az anyagi feltételeket kellett rendbe tennünk. Mellénk állt a helyi önkormányzat, ami óriási segítséget jelentett. Így elkezdhettük felújítani az öltözőnket, s közben egy igazán jó közösség kezdett kialakulni. Jó volt meccsek után együtt maradni, beszélgetni. Ezeknek a pozitív változásoknak nyilván híre ment, s kezdtek visszatérni a korábban máshová igazolt játékosok is. Teljesen átalakult a klubvezetés, az elnökség csupán háromfős lett, s új lett az alelnök, az edző is. Új szemlélettel vágtunk neki már a harmadosztálynak, ami meg is látszott az eredményeken.”
A cél legalább a vármegyei első osztályba visszakerülni.
„Szeretnénk úgymond tovább emelkedni, a város rangjához illően a vármegyei első osztályig eljutni. Úgy tapasztalom, Jánossomorján jó focisták születnek, példa erre a sok kis ovisunk, akiket naponta látunk. Belőlük, az utánpótlásból kell építkeznünk. Ők jelentik Jánossomorján a jövőt.”