2024.04.09. 12:32
ETO-fiatalok ezüstérme Horvátországból

Fotó: eto.hu
Fotó: Mladen Karlovcec
Nagyszerű teljesítményt nyújtva, a 2. helyen zárta a horvátországi Zadarban megrendezett II. Hrvoje Custic International Football Tournament küzdelmeit az ETO FC Győr utánpótlás-csapata. Az U18-as korosztály számára kiírt torna jelentős erőfelmérőként szolgált a résztvevő klubok számára.
Két négyes csoportban küzdöttek az együttesek, ahol az ETO a Rijekaval, a Zadarral és a Hajduk Splittel került egy kvartettbe. Nem indult jól a torna a győriek számára, ugyanis az első összecsapáson vereséget szenvedett a Rijeka ellen. Ezután sikerült rendezni a sorokat, minden játékos felvette a torna ritmustát, ami az eredményeken is meglátszott, ugyanis 1-0-ra legyőzték a keményen játszó házigazdákat. A csoport utolsó mérkőzésén, a Hajduk Split ellen egy utolsó perces gól döntött a győriek javára, így készülhettek a Ferencváros elleni elődöntőre. Itt a rendes játékidő nem hozott döntést, így tizenegyes párbaj következett, ahol Kátai-Urbán Marcell nagyszerű védéseivel és a higgadtan értékesített büntetőkkel sikerült bejutniuk a torna döntőjébe, ahol az Eszék csapatával találkoztuak. A horvát ellenfél 3-1-es győzött, így az ezüstérem került a magyar játékosok nyakába.
Máté Győző, az ETO edzője:
Az NK Osijek csapatával vívott fináléval kapcsolatban van hiányérzetem az elkerülhető gólok és a bátortalan első játékrész miatt. A második félidőben mindent megpróbáltak a fiúk, fölényben játszottunk, de 2-1-es állásnál sajnos több ziccer kimaradt, majd egy kontrát követően lezárta ellenfelünk a mérkőzést. A torna legjobb játékosa nagy örömünkre Bakó Sámuel lett, az ő kiváló játéka mellett több nagyszerű egyéni teljesítmény jellemezte csapatunkat. Szeretném kiemelni és megköszönni stábom - Gendúr László, Herczeg Miklós, Király Botond, Koncsag Martin – munkáját. Összességében egy nagyon hasznos héten vagyunk túl, rengeteg tapasztalatot szereztünk, köszönjük szépen a lehetőséget. Szakmailag és emberileg is példásra vizsgáztak a srácok, nagyon büszke vagyok a csapat összes tagjára.