Labdarúgás

2023.06.05. 15:05

Sopronból indult a Budapest Honvéd új vezetőedzője

Páder Vilmos

Pinezits Máté a Honvéd új vezetőedzője. Fotó: honvedfc.hu

A leghűségesebb magyar városból a soproni születésű Pinezits Máté (39) álmodott egy nagyot és kilenc évvel ezelőtt Budapestre tette át székhelyét. A labdarúgás iránti alázata, szeretete, fanatizmusa meghatározza azegész életét, pályafutását. Szülővárosában ahogy nőtt a népszerűsége, úgy lett egyre megfontoltabb. 

Munkássága az SC Sopronnál kezdődött, ahol az u10-es korosztálytól az U15-ös csapatig segítette a fiatalok fejlődését, majd szakmai vezetői pozíciót is betöltött. Sopronból a fővárosba vezetett az útja, a nagy múltú MTK-nál a 14 évestől az akadémiai korosztályig foglalkozott a gyerekekkel. A Hungária körútról Kispestre tette át székhelyét, ahol a 19 éves korosztállyal sikert sikerre halmozott.

- Három éves munkássága után meglepődött, hogy kinevezték a felnőttegyüttes vezetőedzőjének?

- Nagyon meglepett, óriási kihívásnak tartom, de az érzéseim azt diktálták, hogy el kell vállalnom a feladatot. A megérzéseim pedig eddig beváltak. Vállalni kell a nagy kihívásokat, a nagy célokért pedig kőkeményen kell küzdeni. Soha nem felejtem, hogy honnét indultam, sokat köszönhetek az SC Sopronnak, szeretettel gondolok az MTK-nál töltött időszakra, de úgy gondolom, jól döntöttem, mikor váltottam és a Budapest Honvédot választottam.

- Jelenleg a pihenésé a főszerep, mikor kezdődik a felkészülés?

- Június 19-én kezdünk, de most csak a játékosok pihennek, nekünk addig még nagyon sokat kell dolgoznunk. A kezdésig minden feladatot meg kell oldani.

- Első ízben lett felnőttcsapatnál vezetőedző, nem tart a nagy elvárástól vagy a kudarctól?

- Kockázat nélkül nincs siker, bele kell állni a kihívásba. Amit tehetek, hogy alázattal, a legjobb tudásom szerint végzem a munkámat. Tudom, hogy lesznek nehéz pillanatok, de azt vallom, minél többet teszünk valamiért, annál többet kapunk vissza érte.

- A szülei hogyan fogadták a kinevezését?

-Nagy örömmel fogadták, de egyben a szülői aggodalom is érződötta hangjukon. Nyugtattam őket, majd humorosan megjegyeztem: teher alatt nő a pálma.

- Kire támaszkodhat, kitől tud szükség esetén szakmai véleményt kérni?

-Nagyon szerencsés vagyok, mert szakmai pályafutásom alatt több remek szakembertől tanulhattam. Az MTK-nál Garami Józsi bácsi sokat segített, a mentoráltja voltam. A Honvédnál Fehér Péter nagy tapasztalatára, szakmai tudására ez után is szükségem lesz. Óriási támasz számomra, ő már volt ott, ahová mi vágyunk.

- Összefoglalná az edzői hitvallását?

- Játékosközpontú edzőnek vallom magam, de ez nem jelenti azt, hogy bratyizom a játékosokkal. Tisztelet, őszinteség, csibészség, vagányság, a jó játék élvezete a pályán és az öltözőben egyaránt - ezt gondolom. A ravaszság egy igazi magyaros unicum, amit ki kell vinni magunkkal a játéktérre. Ha ezek megvannak, élvezni fogjuk a játékot. Nagyon fontos a szurkolók kiszolgálása és szeretete, nélkülözhetetlenek a jó munkához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában