100 éve született a Mester

2023.06.09. 11:01

Krasznai Ferenc pálya a soproni Széchenyiben

Páder Vilmos

Fotó: Páder Vilmos

A soproni Széchenyi István Gimnázium pedagógusi és diákközössége az intézmény centenáriumi tanévének keretein belül bensőséges névadó ünnepséget tartott csütörtökön az iskola udvarán álló, felújított kosárlabdapályán. 
A pálya névadója az iskola országosan ismert, köztiszteletben álló testnevelő tanára, Krasznai Ferenc volt, aki 100 évvel ezelőtt ezen a napon, június 8-án született és 1985. július 13-án hunyt el. 
A soproni kosárlabda és jégkorong kiemelkedő alakjáról, a Mesterről Farkas Gábor igazgató mondott emlékező beszédet. Külön köszöntötte a névadó két lányát: Krasznai Máriát és Krasznai Andreát, illetve Bácskai Kornélt, a legenda vőjét, az SVSE volt elnökét. 
A vendégek között megjelent Abdai Zsolt, az informatikai, turisztikai és sportbizottság elnöke, önkormányzati képviselő, valamint a helyi kosárlabdaklubok tagjai, a széchenyis öregdiákok, a támogatók. 
Krasznai Ferenc azért is kiérdemelte a Mester megszólítást, mert hat sportágban volt edzői képesítése. Szakmai sikerei veretesek, többek között az ő irányításával lett kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes a SMAFC férfi-kosárlabdacsapata és lettek vidékbajnokok az SVSE jégkorongozói. Korábban róla nevezték el az egyetemi csarnokot. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában