Labdarúgás

2023.05.27. 10:36

Nyugdíjasként lett focibíró Füredi Gyula, de 68 évesen is vezet még meccseket

Bár nem ő a legidősebb, még aktív labdarúgó-játékvezető Győr-Moson-Sopronban – a bíráskodást újrakezdő Bangó János 70 évesen vezet, s valószínű, ő most az egész ország legidősebb aktív játékvezetője –, Füredi Gyula pályafutása abban a tekintetben mindenképp egyedülálló, hogy 2017-ben 62 esztendősen vizsgázott le, s lett futballbíró.

Szeitz Tibor

 A ma már hamarosan 68 éves, korábban autószalonokat irányító játék­vezető még mindig aktív, s ahogy fogalmaz, nem bánta meg, hogy ezt a hivatást is kipróbálta.

„Az egészségem megőrzése és persze a futball szeretete irányított a játékvezetés felé. Gyerekkoromban, mint sok más fiú, én is imádtam focizni. Az ETO ificsapatában futballoztam, de aztán az édesanyám válaszút elé állított: döntsem el, tanulok vagy inkább focizok. Előbbit választottam, s autó-gépészmérnök lett belőlem. Dolgoztam aztán nagyon sokáig több győri szalonban is. A nyugdíj előtti utolsó négy évben már műszaki tanárként oktattam a gyerekeket a Lukács-iskolában, s még most is tanítok. A FIAT-nál volt egy kollégám, Lidi Attila, aki akkor NB II-es játékvezető volt. Nagyon sportos volt, s úgy gondoltam, nekem sem ártana, ha minden hétvégén a focipályán mozoghatnék. Elmentem egy tanfolyamra, amit sikeresen elvégeztem. Voltak ugyan fiatalok, akik furán néztek rám, de mindenkit megnyugtattam, hogy én majd csak kispályán bíráskodom. Aztán valahogy nagypálya lett belőle... – mesélte Füredi Gyula. – Hogy megérte-e? Persze, bár a család, a feleségem nem mindig örül, ha vasárnaponként a játékvezetés miatt hamarabb kell hogy elkészüljön az ebéd. Botrányos meccseim nem voltak, de nyilván féltenek, hiszen már nem vagyok fiatal, de tudom, hol vannak a határaim” – tette hozzá a nyugdíjas játékvezető, aki azt is elárulta, szép emlék maradt számára az első meccs.

A megyei III. osztályban, Abdán debütált, ahol mindjárt három bajnokin asszisztált. Célja volt legalább ötszáz meccsen közreműködni, amit lassan elér, de azt mondja, egy-két évig még szeretne játékvezető maradni.

Füredi Gyula még egy-két évig biztosan szeretne a pályán maradni.
Fotó: Rákóczy Ádám

Korábban egyébként volt felső korhatár a játékvezetőknél, ma már aki megfelel az elméleti és fizikai teszteken, sípot vagy zászlót ragadhat. Angliában megszokott a Premier League-ben idősebb játékvezetőket is látni. Terence Whittaker, ha nem is az első osztályban,  például 85 éves, s túl van 2082 mérkőzésen, de egyelőre eszébe sem jut a visszavonulás gondolata – írta meg nemrég a Büntető.com. Ha még három évig aktív marad, Harry Hardy nyomdokaiba léphet, aki a szigetország legidősebb játékvezetőjeként 88 éves korában vonult vissza.

De nem kell ennyire messzire mennünk, hogy veterán játékvezetőket találjunk. Magyarországon 92 évesen vonult vissza az akkor legidősebb aktív játékvezető még 2012-ben. Dobos Mihály 50 év bíráskodás után akasztotta szögre a sípját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában