Női kosárlabda NB I

2023.03.31. 10:42

Rájátszás – Lezárná a párharcot a SERCO UNI Győr

Pénteken 19 órakor a SERCO UNI Győr a TFSE-MTK otthonában lép pályára a női NB I rájátszásában. A negyeddöntő az egyik fél két győzelméig tart, és mivel az első mérkőzést 103–93-ra a győriek nyerték, így egy újabb sikerrel lezárnák a párharcot, és bejutnának az elődöntőbe, ahol a DVTK–BEAC párharc győztese várna rájuk.

kisalfold.hu

Ruff-Nagy Dórék (fehérben) idegenben szeretnék kiharcolni az elődöntőbe jutást.

Fotó: Nagy Gábor

A playoffban ez már a harmadik párharcuk a zöld-fehéreknek a TFSE-vel, és eddig mindkettőt 2–0-val abszolválták.

A két csapat eddig 13 alkalommal találkozott egymással, ebből 12-szer az UNI Győr győzött, az egyetlen vereségét a 2019/20-as szezonban szenvedte el, akkor 70–62-re kapott ki idegenben. A legnagyobb különbségű siker 23 pontos, ezt kétszer is elérte a győri együttes, tavaly, az 5–8. helyért vívott rájátszás során (87–64), illetve idén szintén hazai pályán nyert ennyivel (97–74). A mostani szezonban idegenben 81–64 lett Török Ágnesék javára, az idei szezonban a keddi találkozó volt a harmadik a fővárosiak ellen, akik nagyon szeretnék kiharcolni a harmadik mérkőzést, mely vasárnap 17 órakor lenne Győrben. Cziczás László tanítványai természetesen ezt el akarják kerülni.

„A vasárnapot szeretnénk a családnak szentelni” – mondta erre reagálva Cziczás László vezetőedző, aki azt is hozzátette: „Ahhoz, hogy pénteken lezárjuk a párharcot, sokkal jobban kell védekeznünk, mint ahogyan azt kedden tettük. Nehéz összecsapásra számítunk, a TFSE Győrben is bizonyította, hogy nem könnyű ellenük játszani, saját csarnokukban ez még hatványozottabban igaz. Ennek ellenére koncentráltan, fegyelmezetten kosárlabdázva nem lehet más az eredmény, mint a győzelem.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában