Női kosárlabda NB I

2023.03.25. 08:25

Pécsen zárja az alapszakaszt a címvédő Sopron Basket

Szombaton 18 órakor gyakorlatilag tét nélküli mérkőzéssel, alapszakaszgyőztesként, a közelmúltban lejátszott Magyar Kupa döntőbeli ellenfele, az NKA Pécs otthonában zárja a női NB I bajnoki alapszakaszát a Sopron Basket együttese.

kisalfold.hu

Az MK döntőjében magabiztosan nyertek a lila mezes soproniak.

Fotó: Girgász Péter/MKOSZ

Gáspár Dávid és tanítványai már lezárták az Euroliga-évadot, csak a bajnokság hátralévő részére koncentrálnak. A szakvezető lapunk érdeklődésére elmondta, annak ellenére, hogy olyan tétje már nincs a mérkőzésnek, fontos állomásnak tartják a pécsi összecsapást.

A Sopron Basket szakvezetője kiemelte: azzal, hogy érkezett Olivia Epoupa, valamint visszatért az a Határ Bernadett, akit időközben meg újra meg kellett operálni, elindult egy újbóli átalakulás a csapat játékában, ami az utóbbi hetekben azért már kezdett szépen összeállni.

"A pécsi mérkőzés célja, amellett, hogy, ahogy minden mérkőzésen, ezúttal is szeretnénk a legtöbbet kiadni magunkból, hogy játékban látszódjon a további előrelépés, hogy egy jó teljesítmény után jó hangulatban és állapotban kezdhessük majd a rájátszást" – nyilatkozta Gáspár Dávid, aki annyit még elmondott, hogy az utóbbi napokban fejfájásra panaszkodó Epoupa nem tart a csapattal, nem játszik a pécsi összecsapáson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában