Foci

2023.03.24. 15:49

Női labdarúgás - Hazai pályán az ETO

A Simple Női Liga 15. fordulójában a MOL Fehérvár FC gárdáját fogadja az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata szombaton 14 órától az ETO Park „camping” pályáján.

kisalfold.hu

A női labdarúgócsapat a bajnokság előző fordulójában Szekszárdon vendégszerepelt, ahol magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott. Most hétvégén az újonc MOL Fehérvár FC látogat az ETO Parkba, akiket az ősszel már sikerült legyőzni. A székesfehérvári gárda eddigi tizennégy mérkőzéséből négyet megnyert, egyszer játszott döntetlent, és kilenc alkalommal szenvedett vereséget. Az így megszerzett 13 pontjukkal a tabella 10. helyét foglalják el. A csapatnak szombaton nem is lehet más célja, mint hazai pályán begyűjteni a három pontot, és megerősíteni 2. helyét a táblázaton.

- Azt szeretném, hogy azt a tudatos és higgadt játékot folytassuk, amit az előző mérkőzéseken már bemutattunk. Mindenféleképp a helyzetkihasználásunkon javítani kell, hiszen mindegyik mérkőzésen maradtak gólok a csapatunkban, de ez természetes, a tökéletes futball nem létezik. A második félidő elején szokott lenni egy kis üresjáratunk, úgyhogy most ezt ki kell javítanunk, azon leszünk, hogy olyan eredmény szülessen, ami után elégedetten mehetünk be az öltözőbe – mondta Dörnyei Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában