Születésnap

2023.02.06. 17:23

Keglovich László: egy ETO-legenda mérföldkövei

Keglovich László a napokban múlt 83 éves. Idén lesz 65 éve, hogy Sopronból Győrbe került és éppen hatvan éve, hogy az ETO-val bajnoki címet szerzett az NB I-ben. Napjainkban a klub negyedik legidősebb labdarúgója.

Papp Győző

Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgó. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Fotó: MTI/MTVA

Sokan felköszöntöttek a születésnapom alkalmából, de otthon szolídan ünnepeltünk

Sopronban előbb a Textiles, majd az SVSE csatáraként bontogatta a szárnyait, aztán 1958-ban 18 évesen leigazolta az ETO. Tagja lett a magyar ifjúsági válogatottnak, amely később az UEFA-tornán bronzérmesként zárt.

A többek között a gyorsaságával is kitűnő támadó szerepelt az ETO 1963-as bajnokcsapatában, majd a BEK-ben az elődöntőig jutó együttesben. Jó néhány KEK- és UEFA-kupatalálkozón pályára lépett, többek között a Barcelona vagy a Milan ellen is.  Ezek mellett bajnoki bronzérmes, háromszoros MNK-győztes.

Amikor Szusza Ferenc 1966-ban visszatért edzőnek az ETO-hoz, nem sokkal később észrevette, hogy az egymás közötti játékban jól játszom védőt. Mivel hátul is képzett, technikás játékosokat akart szerepeltetni, új megoldásokon törte a fejét. Akkor jött divatba a felfutós hátvédjáték, így lettem én jobb-bekk. A Komló ellen játszottam először és kilenc-nullra nyertünk, a Népsportban pedig kilences osztályzatot kaptam

– mesélte arról, hogyan lett csatárból védő.

A magyar olimpiai válogatottal aranyérmet szerzett az 1968-as mexikóvárosi ötkarikás játékokon. Az október 15-én Guadalajarában játszott Ghána elleni csoportmérkőzésen (2:2), szerepelt.

„Már az 1960-as római olimpia előtt is ott volt a nevem a magyar csapat keretében, de sajnos kifordult a térdem, és Sátori utazhatott helyettem Olaszországba. A mexikói olimpián csak egy selejtező mérkőzést játszottam, amelyen megsérültem. Kiment a bokám. Így a döntőt a pálya széléről kísértem figyelemmel. Szerencsére négy-egyre győztünk és aranyérmesek lettünk. Nagyon jó volt a csapatunk, hiszen olyan játékosok alkották, mint Szűcs, Páncsics, Fazekas, Menczel, Novák, Dunai II vagy Varga Zoli” - emlékezett a múltra.

Vezetőként és edzőként is szolgálta az ETO-t, az öregfiúk társaságának oszlopos tagja. „Civilként” pedig a Bercsényi-iskola testnevelő tanára és igazgató-helyettese volt.

Sokan felköszöntöttek a születésnapom alkalmából, de otthon szolídan ünnepeltünk. Az öcsémékkel négyesben megittunk egy üveg pezsgőt

- mondja mosolyogva. 

Ha teheti, napjainkban is ott van az NB II-es csapat mérkőzésein.

„Úgy látom, jelenleg nem a legrózsásabb a helyzet a csapatnál. Sok a gyenge képességű futballista az ETO-ban. A legutóbbi Haladás elleni meccsen azon is bosszankodtam, hogy a vagányság is hiányzott az utódainkból. Bízom benne, hamarosan jobbra fordul az ETO sorsa” - említette befejezésül a klub egyik legendája.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában