Újra győznének

2023.02.04. 08:05

Férfi kosárlabda NB I – A bajnokság meglepetéscsapatát fogadja a Sopron KC

Szombaton 17 órától a bajnokság eddigi meglepetés csapatát, a harmadik helyen álló ZTE-t látja vendégül a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata, mely előző négy bajnokiját elveszítette.

kisalfold.hu

Négy vesztes meccs után végre újra győzne a fehér mezes SKC.

Fotó: Wölfinger Béla

Kosztasz Flevarakisz, a soproniak görög edzője reméli, a mérkőzéssel csapata visszatér a tavaly decemberi győztes útra, az előző évet ugyanis hatos győzelmi sorozattal zárta az SKC. Ehhez persze a zalaiaknak is lesz majd egy-két szavuk.

A szakember így látja a riválist: "Jól összerakott csapat a ZTE, amelynek játéka szépen összeállt, jól működik a kémia az együttesen belül. Vannak villámgyors, egy az egy elleni játékban igen erős mezőnyjátékosai, akik szeretnek rendezetlen védelem ellen gyorsan támadni, és persze a pozíciós, felállt védelem elleni játékhoz is megvannak az emberei. Eddig nagyjából a sérülések is elkerülték a ZTE csapatát, amely abszolút megérdemelten áll a harmadik helyen."

Saját csapata kapcsán a görög edző azt fejtegette, tisztában van vele, hogy az előző két mérkőzésen, a Paks elleni hazai, valamint az oroszlányi összecsapáson a mutatott játék elmaradt attól, amiben bízott, ám többen is bajlódtak kisebb, a heteken át harcképtelen, Oroszlányban visszatérő Tavarius Shine pedig nagyobb sérüléssel, és az, hogy nem mindig tudott teljes létszámmal edzeni a társaság, azért az edzésmunka minőségén is érződött.

A siker eléréséhez nagyon fontos lesz, hogy kevés labdát eladva fiai ne engedjék a ZTE-nek rohanós, gyors játékát játszani, támadásban pedig csapatként kell kosárlabdázni, és keményebben, határozottabban játszani, mint tették azt játékosai a két legutóbbi mérkőzésen. A görög szakvezető reméli, csapata újfent nagy segítséget kap majd a lelátóról, és sikerrel szerepel majd. Egy esetleges győzelem mentálisan nagyon sokat segíthet a szezon hátralévő részében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában