Kosárlabda

2023.02.02. 11:09

A vereség után pihenő vár a Sopron Basket játékosaira

Simán kikapott Salamancában a Sopron Basket Euroliga-címvédő csapata, amely gyakorlatilag "szétszéledt" a találkozó után. A valóban igen erős január – amelynek során végig heti két mérkőzést játszott a társaság – és a Salamacában látottak alapján rá is fér egy kis pihenés az együttesre.

kisalfold.hu

Ha a Sopron Basket továbbjut, Gáspár Dávid először vezetheti hazai pályán csapatát a Magyar Kupa négyes döntőjében.

Fotó: fiba.basketball

A soproni együttes szakvezetője, Gáspár Dávid szerint a salamancai első húsz perc volt csapata szezon során nyújtott leggyengébb félideje: "A nagyon agresszívan kosárlabdázó Salamanca ellen sem támadásban, sem védekezésben nem hajtottuk végre azokat a taktikai feladatokat, amelyek eredményesek lettek volna ellenük."

Az edző hozzátette: azt, hogy ez miként történhetett meg, még elemezni kell, és ha továbbra is az elsők között szeretnének végezni a csoportban, akkor ilyen produkciót még egyszer nem engedhet meg magának a társaság.

Ez nyilván még akkor is igaz, ha a Salamanca játékosai egészen ihletett dobóformát fogtak ki, a harmadik negyed elején 10/14-es – 71,4 százalékos – találati aránnyal álltak a hárompontos köríven túlról, és végül 14/23-mal, 61 százalékkal zártak, ami szintén extra.

Az elemzésre most lesz egy kis idő, ugyanis az Európa-bajnoki selejtezők miatt egy hét pihenőt kapott az együttes. A tengerentúli játékosok Salamancából már hazautaztak: Kunek és Magbegor Ausztráliába, Turner pedig az Egyesült Államokba. Varga Alíz és Dragana Sztankovics nem pihenhet, előbbi a magyar, utóbbi pedig a szerb válogatott edzőtáborába utazik. A magyar mag legközelebb február 8-án tréningezik először, a légiósok, köztük a tervek szerint már az új irányító, a francia Olivia Epoupa pedig 9-én állnak edzésbe. Varga és Sztankovics a válogatott program után kapcsolódik be a munkába. Az együttes következő mérkőzése a Magyar Kupa-negyeddöntő lesz 16-án, hazai környezetben egy Euroliga-szintű csúcsrangadó a Szekszárd ellen, majd következik 19-én egy nagy bajnoki rangadó a Diósgyőr otthonában, az Euroligában pedig 23-án a francia Basket Landes csapatát fogadják Gáspár Dávid tanítványai.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában