A szurkolók támogatásában is bízik a Sopron KC játékosa

A decemberi diadalmenetet januárban valóságos vesszőfutás követte az SKC férfi kosárlabdacsapata számára. A soproni gárda legtapasztaltabb légiósával, a térdsérüléssel bajlódó hátvéd Andre Jonesszal többek között s csapat "kétarcúságáról" is beszélgettünk.

Botár László

Andre Jones reméli, hamarosan visszatalálnak a győztes útra.

Fotó: Wölfinger Béla

A Georgiától Svédországig, Mexikótól, Olaszországon és Szlovákián át Finnországig rengeteg helyen megforduló kosaras gyerekként, tizennégy éves koráig egyszerre kosarazott és amerikai futballozott. Hogy miért a kosárlabda mellett döntött, erre így emlékezett vissza: "A szüleim válaszút elé állítottak, és a kosárlabda mellett döntöttem, mert a kosárlabdában, mint játékban jóval több a szabadság. Bár itt is vannak figurák, de az amerikai futballban gyakorlatilag kizárólag csak begyakorolt formációkat alkalmaznak."

Jonesnak példaképe a pár éve elhunyt Kobe Bryant volt. Az SKC légiósa pár éve megkapta a szlovák állampolgárságot, és már játszott is a válogatottjukban. Erről így vélekedik: "Egy évet játszottam Szlovákiában, és amikor ez először felvetődött, bevallom, nagyon meglepődtem.

Azzal viszont, hogy európai útlevelem is lett, az élet szinte minden területén új lehetőségek nyíltak meg előttem. Most a családom Bécsben él."

Az SKC rutinos hátvédje nemrégiben újra apa lett, a kislánya után egy fiúval gyarapodott a család. Mint mondta, Sopronnak az osztrák fővároshoz való közelsége is közrejátszott abban, hogy az SKC ajánlatát fogadta el.

Ha már a csapatnál tartottunk, megkérdeztük, hogy a parádés decemberi sikerszéria és a januári vereségsorozat után vajon melyik az igazi arca az SKC-nak. Ezt így látja a tapasztalt játékos: "Szívem szerint azt mondanám, hogy a decemberi, de a januári is mi vagyunk... A teljes képhez azért hozzá tartozik egyrészt, hogy a vereségek közül hármat az első három helyezettől, a negyediket pedig a hatodiktól szenvedtük el. Gondoljunk rá vissza, hogy a Szolnoktól hogyan, milyen remek kezdés után kaptunk ki, és a borzasztó erős Falcónak is sokáig egyenrangú ellenfelei voltunk. Ezután tényleg belekerültünk egy rossz sorozatba. Másrészt az is tény – persze nyilván más csapatoknál is vannak hasonló nehézségek –, hogy többen is kisebb-nagyobb sérülésekkel játszunk. Tarvarius Shine most próbálja visszanyerni a formáját Yasiin Josephnek a csuklója fáj, nekem a térdem nincs teljesen rendben, és még sorolhatnám.

Ezek között vannak kisebb és súlyosabb sérülések, de még a legkisebbel játszani is nagyon kényelmetlen, hogy az ember érzi, hogy nem tud olyan sebességgel, pontossággal megcsinálni valamit, mint teljesen egészségesen.

És higgyék el, nekünk fáj a legjobban, hogy nem ünnepelhetünk győzelmeket a rendre remek hangulatot teremtő, és bennünket idegenbe is elkísérő szurkolókkal, kevés ennél felemelőbb érzés van."

Arról, hogy a sorozatban elszenvedett öt vereség után milyen lelki állapotban várja a folytatást a társaság, a következőket mondta Jones: "A rossz széria ellenére, amiben vagyunk, úgy érzem, jó a kémia az öltözőben, megvan az egység, jó a kapcsolat a légiósok és a magyar játékosok, valamint köztünk, játékosok és szakmai stáb között. Úgy vélem, nem is elsősorban a hangultra – persze bizonyos fokig arra is – vannak rossz hatással a vereségek, hanem az önbizalomra."

Mintegy zárszóként Jones úgy vélte, egy győzelemmel minden megfordulhat. Kiemelte: jó lenne újra együtt ünnepelni a szurkolókkal, akik – mint reméli – a hullámvölgy ellenére is kitartanak a csapat mellett. Ráadásul azt taglalta: egy-egy győzelem után a sérülések is kevésbé fájnak... Persze tudja: a győzelemhez munka kell, és persze egészség, no meg természetesen a szurkolók segítsége.