Kosárlabda

2023.01.25. 11:51

Nyárra elkészül az UNI Győr akadémiájának otthona - Videó és fotók a Grabo-sátor bejárásról

Fűzy András, az UNI Győr elnöke és Radnóti Ákos, Győr alpolgármestere bejárást tartott az Adyvárosi Sportcentrumnál, vagy ahogyan mindenki ismeri, a Grabo-sátornál.

Szabó Gábor

Fűzy András (balra) és Radnóti Ákos bejárta az épülő létesítményt.

Fotó: Huszár Gábor

A győri kosarasok első embere elmondta: jelenleg nagyjából 60 százalékos készültségben van a létesítmény, és nagyon jó esély van arra, hogy ezen a nyáron már itt kezdjék meg a felkészülést az akadémiai korosztályok.

„A tetőszerkezet, annak szigetelése már kész, bekerültek az új nyílászárók. A beruházás kezdetekor ígértük, hogy a környék parkolási gondját enyhítendő elsők között készül el a hátsó parkoló. Ez meg is valósult. A következő időszakban a gépészet, a villamosság, a sporttechnológia kiépítése következik. Ehhez gyakorlatilag minden itt van, így a szekrények, a kondigépek, a sportburkolat” – mondta Fűzy András, aki hozzátette: a kosárlabda mellett a környező iskolák számára is lesz lehetőség délelőttönként testnevelésórákat tartani, illetve közösségi térként is szolgál majd az új csarnok.

Természetesen a győri női kosárlabda számára jelent ez a létesítmény nagy ugrást, hiszen lesz mód az egyéni képzésekre, mely a másfél-két éve kezdődött Talent-programunk egyik fontos része. Emellett akadémiánk csapatai is itt tudnak edzeni, ahogyan várhatóan időnként a felnőttcsapatunk is. Célunk, hogy egy kicsit közelebb hozzuk a kosárlabdát az itt élőkhöz, ezért hírverő mérkőzések szervezése is tervben van

– tette hozzá a klubelnök, kiemelve azt, hogy az Adyvárosi Sportcentrumban és az egyetemi csarnokban is kiépítenek egy analitikai rendszert, mellyel minden játékos esetében minden adatot tudnak mérni edzés közben is.

Radnóti Ákos alpolgármester arról beszélt, hogy Adyvárosban jelenleg több fejlesztés is fut párhuzamosan, ennek egyik kiemelt projektje a sportcsarnok felújítása.

„Évekig kihasználatlan volt ez a létesítmény, az UNI Győr vezetésének köszönhetően a városrész egyik szégyenfoltja ismét visszakerül a győri sport vérkeringésébe. A klubnál sokan sportolnak, így nekik is komoly mérföldkő lesz, mikor birtokba tudják venni a csarnokot. De nemcsak a kosarasoké lesz a létesítmény, a környék iskolái is tudják használni, illetve Adyvárosból nagyon hiányzott egy zárt épület, melybe rendezvényeket lehet szervezni, most erre is lesz lehetőség. Kiemelten kezeltük a parkolási helyzetet, a közelben épülő parkolólemez mellett itt is rendelkezésre áll már most is ötven parkoló, melyek akkor is lesznek, amikor beindul a sportélet a csarnokban” – mondta a sportért is felelős alpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában