Mosonmagyaróváron váltak valóra az álmai

– Számított rá az ősszel, hogy hamarosan NB II-es vezetőedző lesz?

– Miután Varga László távozott a posztról, minimálisan talán benne volt a pakliban, hogy felmerül a nevem, de különösebben nem foglalkoztam vele. Tettem a dolgomat, hiszen a klub U14-es korosztálytól kezdődő nagypályás szekciójának voltam a vezetője és emellett irányítottam a tartalékcsapatot. A felkérés először csak néhány edzésre és a küszöbönálló kupamérkőzés vezetésére, majd a soron következő bajnoki mérkőzésekre való felkészülésre szólt mint megbízott vezetőedző. Jól sikerült a lejátszott három mérkőzés, így aztán következett a véglegesítés az NB II-es vezetőedzői posztra. Közben hallani lehetett, hogy a vezetés tárgyal más edzőkkel is, ami ilyenkor természetes. Nehéz hetek voltak, mert ez idő alatt három munkakört láttam el, de szerettem volna bizonyítani az alkalmasságomat. 

– Sokakat meglepett a kinevezése. Miből merített erőt a feladat elvégzéséhez? 

– A négyhetes, mondhatni próbaidőszak után megkönnyebbülésnek éreztem, hogy megkaptam az esélyt annak a munkának a továbbvitelére, amelyre már régóta vágytam. Először is nem volt új számomra a közeg, dolgoztam már a másod­osztályban másod­edzőként és videó­elemzőként is. Nagyjából képben voltam az NB II erőviszonyait illetően, nem ismeretlenek a várható ellenfelek, és a saját csapatunk képességeivel is tisztában voltam. Mindezek azért kölcsönöztek némi önbizalmat…

– Harmincnyolc évesen került mély vízbe, néhányan ebben a korban még aktív játékosok. Miért szakadt félbe a pályafutása? 

– Sportos családból származom, édesapám is futballozott, édesanyám NB I-es kézilabdázó volt. Futballkarrierről álmodtam, aztán tizennyolc évesen részlegesen, nem sokkal később teljesen elszakadt a keresztszalagom, és a térdoperáció után az orvosok azt tanácsolták, hagyjak fel a versenyszerű futballal, ami akkor sokként hatott rám. Alacsonyabb osztályokban még játszottam ugyan, de húszéves koromtól kezdve az edzői pályafutás kapott prioritást. Őszintén szólva már gyerekként is tudtam, hogy egyszer edző szeretnék lenni, a súlyos sérülés következtében pedig előbb jött el az ideje, hogy a játék változatlan szeretete miatt magam is az oktatással foglalkozzak. 

– Milyen elképzelésekkel, milyen utakon kezdte az edzői hivatást? 

– Húszévesen a tapasztalatszerzés volt az elsődleges célom, egy megyei kettes ifjúsági csapatnál kezdtem. Kicsivel később indíttatásom szempontjából döntőnek az Üstökös utánpótlás-nevelő klubnál eltöltött hét esztendő volt a meghatározó, ahol az U11-től az U19-ig végigmásztam a szamárlétra minden fokát. Főállásban tizenkét évig az autóiparban, márkakereskedésekben vállalt munka mellett edzősködtem, gyakran egyszerre két csapatnál is. Kifejezetten jól éreztem magam az Üstökösnél, de hét év után új kihívásokra volt szükségem, elvállaltam megyei bajnokságban szereplő csapatokat, például a Jánossomorját, a győri DAC-ot és a Kapuvárt. Akkor mindhárom elég nehéz körülmények között működött, több edző sem vállalta náluk a munkát, én viszont ott akartam maradni a megyei futball körforgásában. És bár bajnoki sikereket nem nagyon érhettem el, felfigyeltek rám Mosonmagyar­óváron… 

– Hogyan kezdődött, hogyan alakult a mosonmagyaróvári történet? 

– Télen jött a megkeresés, és végül fél évvel később, 2017 nyarán írtuk alá a szerződésemet. Először mindjárt Várhidi Pétert segítettem pályaedzőként az NB II-ben, párhuzamosan irányítottam a tizennégy éveseket, a következő három évben pedig a videóelemzői munkakört töltöttem be az első csapatnál. Közben az évente új ifjúsági csapattal három bajnoki címet nyertünk a regionális bajnokságban, a negyedik a járvány miatt szakadt félbe. Az utolsó évben a már említett tartalékcsapatért is feleltem.

– Ahogy mondják, sínen van: melyek Horváth Csaba közeli és távolabbi tervei? 

– Most mindennél fontosabb a sikeres tavasz és az NB II-es tagság megtartása. A komplexebb cél Mosonmagyaróváron az, hogy mint az MTE a hatvanas években, úgy a mai együttes is hosszabb távon szilárdítsa meg helyét labdarúgásunk második vonalában. Ehhez én is szeretnék fejlődni, készülök a pro licences képzésre.