Amatőr foci

2023.01.11. 12:25

Mezőörsi focisikerek - Kupamenetelés után őszi elsőség

Az elmúlt nyáron és kora ősszel gyakrabban szerepelt a sportoldalakon a megyei másodosztályú Mezőörs, hiszen a csapat remekül játszott Magyar Kupa küzdelmeiben, ahol bejutott a sorozat főtáblájára is.

Kocsis-Katona Imre

A Mezőörs Ugodon magabiztos győzelmet aratott a Magyar Kupában.

Az Ugod, a Söpte és a Felsőzsolca elleni összecsapások kissé háttérbe szorították a bajnokságot, olyannyira, hogy az őszi idény kezdete botladozással telt el. Ez a tendencia azonban csak két fordulón át tartott, mert azt követően sorra jöttek a győzelmek, mindössze egy Tét elleni vereség csúszott be, s végül, ha csak egy ponttal is, de megelőzték fő ellenlábasaikat.

Szőke Barnabás meghatározó szerepet tölt be a település életében, hiszen református lelkészi feladatai (gyülekezeti szolgálatok, szeretetotthon és óvoda fenntartása) mellett ellátja a polgármesteri tisztséget és 2021-től a sportegyesület elnöke is. 

„Hosszú évek teltek el, amióta ide kerültem Mezőörsre, és a hitélet mellett folyamatosan kapcsolódtam be a közéletbe is – kezdte bemutatkozását az elnök. – Lakossági felkérésre nyolc éve indultam el a polgármesteri választáson, majd mintegy másfél éve megválasztottak az egyesület elnökének is, ahol előtte egy cikluson át már alelnök voltam. Ekkor kétszázmillió forintos infrastrukturális fejlesztésbe kezdtünk, ami sikeresen meg is valósult. A régi öltözőt közösségi térré alakítottuk át, helyette egy magasabb osztályok szintjének is megfelelő klubházat és öltözőkomplexumot építettünk fel, amit az ide látogató más megyebeli csapatok és játékvezetők is nagy megelégedéssel fogadnak.” 

A fejlesztések mellett az őszi elsőséghez mind a Keglovich-, mind pedig a Magyar Kupában elért dicséretes eredmények párosultak.

„Már az előző években is dobogós helyeken végeztünk a megyei harmadosztályban, de akkor úgy éreztük, hogy a csapat még nem érett meg a másodosztályú szereplésre. Az előző bajnokság végén aztán úgy döntöttünk, hogy felkérésre elindulunk a megyei másodosztályban, amihez a tápi sportegyesülettel kötött megállapodásunk alapján tudtuk biztosítani az utánpótláscsapat indítását. Nagy terveink nem voltak, elsődleges célunk a tisztes helytállás mellett a biztos bennmaradás kiharcolása volt, ami végül szoros küzdelemben ugyan, de az őszi elsőséghez vezetett a bajnokságban. Már a tavalyi év tavaszán is sikeresen szerepeltünk a megyei Keglovich-kupában, amit most tavasszal is szeretnénk megismételni, mert az ezt követő hatalmas Magyar Kupa-siker felpezsdítette a csapatot, a szurkolók körében pedig még nagyobbá tette az addig is nagy lelkesedést.” 

Továbbra is a jó kupaszereplés az elsődleges cél. 

„A bajnokságban pedig a tisztes helytállás és a biztos bennmaradás kiharcolása talán már megvalósítható az őszi eredményeink alapján. Figyelembe véve a vetélytársaink játékerejét, tudását, valahol azért egy dobogóközeli helyezést szeretnénk elérni. Azt már most tudjuk, hogy Burányi Tamás távozik tőlünk, ugyanis felkérést kapott a Nyíregyházától a pályaedzői feladatok ellátására. Rutinja, góljai biztosan hiányozni fognak. Új igazolásokra most nincs lehetőség, de egy reményeink szerint jó téli felkészüléssel bizakodva várjuk a tavaszi folytatást.” 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában