Interjú

2023.01.04. 12:37

Női kosárlabda - A Sopron Basket-nek jó érzés Európa trónján

A Sopron Basket csapatáról már nemcsak a magyar bajnokság, hanem az Euroliga kapcsán is azt írhatjuk: címvédő. Interjú Török Zoltánt ügyvezetővel.

Botár László

Török Zoltán - Fotó: MW-archív

– Január elején gondolta volna, hogy történelmi sikerévet értékelhet?
– Aki ismer, tudja, hogy nem szoktam álmodozni, előre eredményekben gondolkodni. A munkára koncentrálok, az eredmény aztán az elvégzett munka minőségének visszaigazolása. 

– Mit szólt az orosz csapatok Euroligából történt kizárásához, hogyan fogadta a hírt? 
– Ebben a sorozatban szinte nem volt évad, hogy ne történt volna valami rendkívüli, váratlan esemény. Egy-egy sérülés vagy szerződésbontás például jelentősen átírta a sorozat erőviszonyait. Az előző évadban az orosz csapatok kizárása volt ilyen esemény, mi pedig egészen jól tudtunk élni az eséllyel. 

– Ahol elindultak, döntőbe is jutottak, de az első finálét, a Magyar Kupát elvesztették. Ennek volt utóhatása az Euroliga-diadal szempontjából? 
– Miskolcon több olyan banális hibát vétett a csapat, amilyeneket nem szokott a végjátékban. Nyilván megpróbáltuk a tanulságokat levonni, de a döntő szerintem nem ez volt, hanem hogy az amúgy sok nehézséggel telt szezon hajrájában végre teljes kerettel tudott készülni a társaság. 

– Bő fél évvel az isztambuli csoda után eszébe jutnak még a Final Fouron történtek? 
– Nincs nap, hogy valamilyen formában ne jutna. A könyv, amely ennek kapcsán készült, napokig az ágyam mellett az éjjeliszekrényen volt, most is lapjával kifelé van a könyvespolcomon, s amikor ránézek, akkor is eszembe jut. Mentor edzőnket, a 2002-ben Indianapolisban világbajnokságot nyert jugoszláv válogatott szakmai stábjában is dolgozó Stevan Karadzicot leszámítva valamennyiünk számára, akik akkor a csapat tagjai voltunk, felülmúlhatatlan, életre szóló élmény és siker volt, amely éppen ezért egy életre össze is köt bennünket. 

– A sorozat után viszont a mostani évadra az Euroliga-győztes keret alaposan átalakult, a játékosok fele távozott Sopronból. Megdobta az ázsiójukat az Euroliga-győzelem? 
– Van egy aranyszabály: győztes csapaton ne változtass. Nem is akartunk, ilyen mértékben pedig semmiképpen nem. Annak, hogy ennyire átalakult a keretünk – és aminek, hangsúlyozom, nagyon nem örülök –, összetett okai vannak. Volt, aki nem fogadta el az új szezonra kínált ajánlatunkat, akadt olyan poszt, ahol mi szerettünk volna váltani, Határ Bernadett súlyos sérülése és kiválása pedig centerposzton írta felül az eredeti átigazolási tervünket. 

– Immáron Euroliga-győztesként utaznak a sorozat idegenbeli mérkőzéseire. Tapasztal valami változást abban a tekintetben, ahogy egy élcsapatot vagy az Euroliga-győztest fogadják? 
– Egyértelműen. Ez a pályán és azon kívül is érzékelhető. A pályán természetesen mindenki szeretné legyőzni csapatunkat, viszont a pályán kívül, ahogy fogadják küldöttségünket vagy ahogy a különböző városokban kiplakátolják a mérkőzéseinket és néhány helyen amilyen körítést csinálnak, mind-mind az Euroliga győztesének szólnak – és ezt megélni nagyon jó érzés. 

– Említette, hogy a közelmúltban egy olyan helyen tartott előadást, ahová egy időben nem járt túl szívesen: Pécsett. Ki hívta meg? 
– Rátgéber Laci. 

– Bocsánat, Laci? Egy időben nem voltak túl jóban... 
– Egyrészt eljutottam oda, hogy békében szeretnék élni mindenkivel, másrészt Rátgéber Laci gratuláló üzenete is ott volt azok között, amelyeket az Euroliga-győzelem estéjén kaptam. Az övét – amelyet egyébként másoké mellett a könyvben is idéztünk – csak a győzelem másnapján vagy még egy nappal később olvastam. Egyébként megszámoltam – nem volt egyszerű –, összesen hatszáznyolcvan üzenetet kaptam. Egy kifejezetten szívélyes hangulatú beszélgetés keretében hívott meg Laci, hogy tartsak előadást a csapat- építésről. Amilyen tisztelettel hívott meg, én olyan tisztelettel fogadtam el a felkérést a szakmai konferenciára, amelyen egyébként nagyon jól éreztem magam. Ezzel együtt nem áll szándékomban rendszeresen katedrára állni, nem ez az én szakmám. Amit tudok, azt gyakorlati tapasztalatok útján szereztem meg, de erre a meghívásra nem lehetett nemet mondani.

- Közeledik az Év sportolója választás eredményhirdetése. A csapatok versenyében a Fradi futballcsapata és labdarúgó-válogatottunk mellett, mint egyetlen olyan magyar csapat, amely 2022-ben nemzetközi trófeát nyert, ott vannak a legjobb három között. Milyen végeredményre számít?

- A szavazás már megtörtént, a végeredmény már megvan, a díjátadó ünnepségre a különböző kategóriák legjobbjait hívták, ott hozzák nyilvánosságra a végeredményt. Sok ismerősöm, barátom tette már fel a kérdést, és most is csak azt tudom válaszolni, amit nekik mondtam: a mi dolgunk a pályán elért eredményeinkkel lezárul. Hogy ki és miként minősíti ezeket az eredményeket, az azonban nem csak és kizárólag bennünket minősít majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában