Tenisz

2023.01.11. 09:31

Australian Open - Marozsán Fábián és Jani Réka búcsúzott a selejtezőben

A győri színekben versenyző Marozsán Fábián és a soproni születésű Jani Réka kiesett az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjének az első fordulójában.

mti

Marozsán Fábián egy korábbi, magyarországi versenyen.

Fotós: Nagy Norbert

Az első Grand Slam-tornáján induló Marozsán - aki 174. a világranglistán - a kínai Sang Csün-csenggel (194.) csapott össze. A 23 éves magyar játékos a második felvonásban fogadóként elszalasztott 6:5-nél két szettlabdát, aztán a rövidítésben már az ázsiai ellenfél akarata érvényesült. A találkozó 1 óra 40 percig tartott.

A kvalifikáció egyetlen magyar női résztvevőjére, Jani Rékára (111.) a görög Deszpina Papamihail (158.) várt, akit megvert a korábbi két találkozójukon. A harmadik csata azonban rendkívül egyoldalú küzdelmet hozott, a 31 éves Jani - a selejtező 10. kiemeltje - mindössze egy gémet tudott nyerni, és 1 óra 20 perc alatt kikapott.

A világranglistán 171. Piros - aki 2018 óta először szerepel az évnyitó Grand Slam-viadalon - a francia Antoine Escoffier (192.) ellen kezd majd. A főtáblára jutáshoz három mérkőzést kell nyerni. Az AO elitmezőnyének a küzdelmei hétfőn rajtolnak, magyar részről alanyi jogon ott kezd majd Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában