Ünnepségek

2022.12.07. 12:00

Sikeres esztendőt zárt a GYAC

A közelmúltban tartotta meg valamennyi szakosztályával közös évzáróját a Győri Atlétikai Club, majd pár nappal később hosszú évek hagyományát követve az evezősök külön is lezárták az évet.

Szabó Gábor

Simon Csaba (balra) és Klement Tibor között Papp Oszkár, a GYAC jelenlegi elnöke.

„Nagyon régen tartott a GYAC évzáró rendezvényt. Az okok ismertek, a covidjárvány két hosszú éve komoly veszteségeket okozott nekünk is. Most pedig az energiaválsággal és a háború okozta nehézségekkel kell szembenéznünk. Ennek ellenére a GYAC-ban nem állt meg, nem állhatott meg az élet. Ezt bizonyítja, hogy a klub fennállásának legjobb eredményét érte el az idén. Életben tartottuk az olimpiai felkészülési programot, melybe tizenkét felnőttkorú sportolót vontunk be a szakma ajánlása alapján. A program célja a felnőtt sportolók itthon tartása és olimpiai felkészülésük zavartalan biztosítása.” – mondta Papp Oszkár, aki hozzátette: idén több mint hetven sportoló lett országos bajnok, nyertek aranyat Világkupán, Európa-bajnokságon, és további dobogós helyezéseket is begyűjtöttek a szakosztályok sportolói.

„A nehézségek ellenére azt kell mondanom, büszke vagyok mindenkire, hiszen becsülettel dolgoznak nap mint nap a szakosztályokban a versenyzők, az edzők, a vezetők azért, hogy az évzáró rendezvényünkön is méltathassuk őket” – fogalmazott a klubelnök.

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő díjat adott át egy 14 év alatti tehetségnek, aki valamiben nagyot alkotott. Lehetett ez közösségi munka vagy jó sporteredmény. Mint elhangzott, sok ilyen volt a GYAC-ban, így nem volt könnyű dönteni, végül a birkózásban és súlyemelésben is sikeres Pusztai Katára esett a választás.

Korábban az elnökségi és küldött gyűlésen egyhangúlag szavazták meg, hogy a GYAC két korábbi elnöke, Klement Tibor és utódja, Simon Csaba tiszteletbeli elnöki címet kapjon. Az erről szóló oklevelet az évzárón vehette át a két sportvezető.

Az evezősök évzáróján is volt mit ünnepelni. Összesen 16 sportoló jutott ki európai vagy világversenyekre. Közülük tizenketten éremmel tértek haza. A magyar bajnoki érmekből is bőséggel kijutott a győrieknek, a mastersekkel együtt ötven sportoló lett magyar bajnok, a GYAC pedig  zsinórban kilencedik alkalommal lett az év legeredményesebb evezősklubja az országban.

Simon Róbert Balázs különdíját Barró Valentína, a Némethy-kupát Makai Samu, Papp Oszkár ajándékát evezős eredményei és kiemelkedő közösségi munkájának elismeréséül Tóth Rómeó, a Pák Ász-kupát pedig Szabó Bence vehette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában