Kosárlabda

2022.11.02. 15:23

Folytatnák jó sorozatukat a nemzetközi kupákban

Ma 17 órakor a női Euroligában a címvédő Sopron Basket Törökországban, a Mersin vendégeként lép pályára, míg az Európa-kupában a SERCO UNI Győr ma este hat órakor szintén török csapattal találkozik: Cziczás László együttese a Botast fogadja az egyetemi csarnokban.

Munkatársainktól

A soproniak második Euroliga-meccsükön is idegenben lépnek pályára.

WNBA-válogatott ellen 

A Sopron Basket jól kezdte a sorozatot, hiszen a belga Mechelen vendégeként sima, 91–62-es győzelmet ért el, mai riválisa viszont 83–66-ra kikapott a spanyol Avenida otthonában. 

Nem túlzás azt állítani: szinte egy WNBA-válogatott vár Gáspár Dávid tanítványai- ra. Náluk szerepel az a Briann January, aki kulcsjátékosa volt az Euroliga-győztes Sopronnak. Rajta kívül ismerős lehet a győriekkel tíz éve bajnoki címet szerzett center, Quanitra Hollingsworth, továbbá DeWanna Bonner, aki rövid ideig Szekszárdon is játszott. A sportágon belül nagy névnek számít Tiffany Hayes, Chelsea Gray és Jonquel Jones is. 

„January három évet töltött el a csapatnál, sok szép sikert értünk el együtt. Biztos, hogy különös lesz őt ellenfélként látni a pályán, és lehet, neki sem lesz egyszerű majd ellenünk játszani, de az élsport már csak ilyen – vélekedett a szituációról Gáspár Dávid, a Sopron edzője, aki a törökök veresége kapcsán kifejtette: „Ellenfelünk olyan keretet hozott össze, amellyel a célja minimum a Final Fourba jutás, és ott is a lehető legjobb szereplés. Úgy gondolom, hozzánk hasonlóan még ők is a csapatépítés fázisában vannak, lehet, hogy most még inkább játékosaik kiváló egyéni képességeiben bízva fognak játszani. Abban pedig biztos vagyok, hogy a salamancai vereség után kettőzött erővel esnek nekünk. A mi játékunk napról napra, mérkőzésről mérkőzésre javul. Ahhoz, hogy legyen esélyünk, a védekezésben valahogy úgy kell hozzáállni, ahogy az Euroliga döntőjében tettük áprilisban. Nem szabad hagyni az ellenfél kulcsjátékosainak, hogy elkapják a fonalat, támadásban pedig remélhetőleg tovább tisztul, csiszolódik a játék.” 

Nagy lépés lenne a siker 

A SERCO UNI Győr izraeli sikerrel kezdett az EK-ban – a Maccabi Asdod ellen 73–72-re nyertek Ellenbergék –, míg ellenfele meglepetésre hazai pályán 69–64-re kikapott a litván Kibirkstistől, így biztosan hajtja őket a bizonyítási vágy. 

Cziczás László, a győriek vezetőedzője nem is számít könnyű találkozóra: – Sokkal frissebb felvételekből tudunk készülni a Botasra, mint legutóbb az izraeliek ellen, de nem feltétlenül a DVTK elleni Euroliga-selejtezőből indulunk ki, hiszen ott még egy fontos láncszemük, az amerikai Victoria Macaulay nem játszott. Kulcsjátékosa a Botasnak, aki a legponterősebb a csapatban. Az első fordulóban meglepetésre kikaptak a Kibirkstistől, mert nem igazán ízlett nekik a litvánok nagyon kemény védekezése. Megpróbálunk mi is hasonlóképpen fellépni ellenük, keményen és agresszívan védekezve. Nagyon szeretnénk megnyerni a találkozót, hiszen azzal jó úton lennénk afelé, hogy a csoportból továbbjussunk. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában