Tenisz

2022.11.10. 13:13

A soproni Babos Csaba szerint van esélyünk

kisalfold.hu

Babos Csaba

Fotó: Huszár Gábor

Pénteken és szombaton Románia ellen játszik a magyar női válogatott, a Billie Jean King Kupa rájátszásának nagyváradi párharcában. A soproni Babos Csaba szövetségi kapitány szerint minden esély megvan a győzelemre.

A két csapat eddig kilencszer találkozott, de csak egyszer, 1993-ban nyertek a magyarok. Legutóbb, 2014-ben a Syma Csarnok adott otthont a csatának, akkor 2–1-re az ellenfél bizonyult jobbnak.

„A nyolc évvel ezelőtti párharcról lehetnek pozitív emlékeink is, Babos Tímea akkor aratta karrierje első top 10-es elleni győzelmét, mivel legyőzte a románok legjobbját, Simona Halepet. Most egyikük sem lesz jelen, és reméljük, a végeredmény is másképp alakul majd” – nyilatkozta a szövetség honlapján a szakvezető, aki közölte, a Bondár Anna (71. a világranglistán), Udvardy Panna (83.), Gálfi Dalma (85.), Jani Réka (111.) és Szabanin Natália (280.) összeállítású csapat teljes mértékben esélyes a győzelemre.

A román keretben doppingvétség miatt nincs ott a korábbi világelső és kétszeres Grand Slam-bajnok Halep, valamint sérülés miatt nem áll Horia Tecau kapitány rendelkezésére a top 50-es Irina Begu és Sorana Cirstea sem. Ezzel együtt így is pályára léphet top 100-as játékosuk Ana Bogdan (48.) személyében, a másik egyest várhatóan Elena-Gabriela Ruse (104.) vívja majd.

„Bogdan remek éven van túl, két tornagyőzelem szerepel a neve mellett, többször is játszott a magyarok ellen, Bondár Annát legyőzte a budapesti WTA-versenyen – elevenítette fel a kapitány – Ruse is nagyon tehetséges, volt szerencsém megtekinteni őt a kolozsvári WTA-tornán. Párosban kicsit erősebbnek érzem őket Monica Niculescu miatt, aki a páros-világranglistán a 11. helyen is szerepelt és tíz WTA-tornagyőzelemmel rendelkezik. Alighanem ő és Jaqueline Cristian alkotja majd a párosukat, de bízom benne, hogy az a meccs már tét nélküli örömjáték lesz.”

A magyarok újoncot avathatnak Szabanin Natália személyében, aki a magyar válogatott történetének a 49. játékosa lehet, és nemrég legyőzte a top 100-as Udvardy Pannát is.

A magyar női csapat 2002-ben szerepelt legutóbb a világcsoportban. Most győzelem esetén a 2023-as döntő selejtezőjébe kerülhet.

„Úgy érzem, ez a válogatott évről évre jobb lesz, szerintem nem is most vagyunk még a csúcson, hanem egy-két éven belül lehetünk ott. Bízom benne, hogy Jani Réka is akár már idén bejut a legjobb százba, és ott van a két ifjú tehetségünk, Tóth Amarissa és Szabanin Natália, akikben nagy potenciál rejlik” – fejtette ki Babos Csaba.

Nagyváradon az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot fedett, kemény pályán rendezik. A párharc győztese jövőre a BJK Kupa döntőjének a selejtezőjében vehet részt, míg a vesztes az euro-afrikai zóna I-es csoportjában folytatja. A csütörtöki sorsoláson kiderült, hogy az első mérkőzést pénteken 14 órakor Gálfi Dalma játssza Ana Bogdan ellen, majd Bondár Anna és Jaqueline Cristian következik. Szombaton déltől a két egyes mérkőzés fordított felállásban zajlik majd, az utolsó páros pedig Monica Niculescu, Anca Todoni–Jani Réka, Udvardy Panna összecsapást hozhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában