Kézilabda: emlékezik az egykori átlövő

2022.10.06. 12:18

Vura Józsefért húsz pár tornacipővel fizetett az ETO

kisalföld.hu

Vura József Mosonmagyaróváron fejezte be az edzősködést. Fotó: mkcse.hu

A Rába ETO egykori válogatott játékosával, Vura Józseffel készített interjút a Jochapress. Ebben a korábbi kézilabdázó és edző szót ejtett pályafutása állomásairól is.

- Érdekes az élet, ki gondolta volna, hogy Dunaújvárosból éppen Győrben kötök ki és ma már itt érzem magamat otthonosnak – elevenítette fel a változást Jocha Károlynak, akinek az őt leginkább segítő szakemberekről is beszélt. -  Ha valakit, Komáromi Ákost mindenképpen ki kell emelnem. Ő, amikor Dunaújvárosba költözött, 1973-ban Hack Ferenctől vette át a megyei bajnokságból akkor az NB II-be feljutott együttest, melynek én is tagja voltam. Tényleg nagyon keményen és sokoldalúan dolgozott, és az eredmény nem is maradt el. A székesfehérvári Honvéd Szondi SE-ben 1977-ig ott töltött két év nagyon hasznos volt a fejlődésemet illetően. Kiss Szilárd irányítása mellett olyan játékosokkal szerepelhettem együtt, mint Kontra Zsolt, Pál Árpád, Bartalos Béla, Vincze Gyula, Madár Imre és mások. 1978-ban mentem vissza Dunaújvárosba, mert ekkor még erősen dolgozott bennem a klubszeretet. 

Vura József nyugdíjasként tölti a napjait. Fotó: Jocha Károly
 

Szívesen beszélt a győri időszakáról is.

– Jócskán benne volt a hazai pályához való ragaszkodásom abban, hogy csak 1982 végén mentem át Győrbe. A legnagyobb sikerem játékosként talán az ETO 1985/86-beli IHF-Kupa győzelme volt, amikor Joósz Attila volt az edző, de a döntőben sajnos nem játszhattam sérülésem miatt. A szezont követően vissza is vonultam.  Utána az ifi csapatokat kaptam meg, de Szaló Tibor vezetőedzőnk mellett is dolgozhattam. Szép időszak volt ez, hiszen az ETO három, egymást követő évben is meg tudta nyerni a bajnokságot. Az utolsó évben Tibor tüdőembóliával kórházba került, így a bajnokságot már vezetőedzőként fejezhettem be.  Később az akkor Graboplast néven szereplő nőknél az utolsó évben az EHF Kupa döntőjéig jutottunk. Vácon is megfordultam, ahol a Magyar Kupában elért harmadik helyem számít a legjobb részeredménynek. Arra büszke vagyok, hogy Görbicz Anita az én időm alatt lett NB I-es játékos, én küldtem fel először a pályára. Fehérvár sem maradt ki a körútból, majd hatéves, győri szolgálattal köszöntem el az ETO-tól. 

Szép éveket töltöttem el az utánpótlás nevelésében Mosonmagyaróváron is, 2021-től nyugdíjas.  

– Azt feltétlenül el kívánom mondani, hogy annak idején mennyire más világ volt. Értem például húsz pár tornacipőt adtak a győriek az újvárosiaknak. Ami pedig az edzői időszakot illeti, Komáromi Ákos neve kívánkozik kiemelésre, akitől különösen sokat tanulhattam, de Kiss Szilárdot és Németh Andrást is említhetem. Általánosságban pedig azt mondanám, hogy minden nehézség ellenére örömmel végeztem az edzői feladatokat. Mindig igyekeztem a figurális játékot oktatni, ehhez persze gyors csapatokra volt szükségem. Mivel utánpótlás vonalon több időt töltöttem el, mint a felnőtteknél, így róluk azt mondanám: a lányoknak többet lehetett átadni, mint a fiúknak. 

Az utóbbi egy évben szabadidő-milliomos lett. 

- Az egyetlen fiunk harminchárom éves, a házasságából néhány hete született a kis unokánk. Számunkra természetes, hogy máris minden körülötte forog. Mivel a feleségem jóval fiatalabb, mint én, így a délelőttöket egyedül töltöm. A ház körül azért mindig van tennivaló. A nyári hónapokban pedig egy nagyon kellemes, fedett teraszunk alatt szeretek hűsölni. Évente legalább kétszer sort kerítek egy nagy pecázásra, más különösebb passzióm nincsen. Ami a kézilabdát illeti, meccsre csak nagyon ritkán megyek, de a tévében követem az eseményeket.  


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában