Labdarúgás NB II

2022.10.07. 12:15

Óvári Zsolt szomorú az ETO veresége miatt

Óvári Zsolt itt Vass Ádámmal harcol a labdáért. Fotó: eto.hu

Az ETO kihagyta a lehetőségeit, a Gyirmót pedig két helyzetét gólra váltotta és ezzel 2-0-ra megnyerte a győri derbit. A találkozón többször is veszélyt jelentett az ellenfél kapujára Óvári Zsolt, aki szomorú a vereség miatt, de bizakodó az MTK elleni vasárnapi meccset illetően.

Végig azt éreztem, de leginkább az első félidőben, hogy uraljuk a mérkőzést, jobbak vagyunk, ám a gól hiányzott a játékunkból – kezdte Óvári Zsolt az ETO honlapján. – Sajnos az utóbbi időben nincs szerencsénk a kapu előtt, ez pedig most a második félidőben megbosszulta magát. Nagyon el vagyunk keseredve, véleményem szerint jobban játszottunk, mint a Gyirmót, és nem volt benn a meccsben, hogy kikapunk, pláne nem, hogy kettő-nullra. Vasárnap már nagyon szeretnénk nyerni, kijavítani ezt a vereséget. Jó csapattal fogunk találkozni, ellenük tudjuk megmutatni, hogy mi is jó csapat vagyunk, várjuk már a meccset, ha kihasználjuk a helyzeteinket, akkor úgy érzem, megnyerjük a mérkőzést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában