Ötvennégy éve lett olimpiai bajnok a győri Keglovich László

A magyar válogatott ma ötvennégy éve, 1968. október 26-án nyerte meg az olimpiai bajnoki címet Mexikóvárosban. Az ETO játékosa, Keglovich László is tagja volt az együttesnek. 
A döntőt a világhírű Azték Stadionban játszották, ahol a bolgárokat fektette két vállra a magyar csapat és ezzel szerezte meg az aranyérmet. 
A botrányosra sikeredett, kiállításokkal tarkított fináléban 4:1-re győztek a mieink, a sérüléssel bajlódó Keglovich László a pálya széléről nézte végig az összecsapást. 
Néhány nappal előtte is jeles dátumot ünnepelhetett, 1968. október 15-én Guadalajarában ugyanis pályára lépett a Ghána elleni csoportmérkőzésen (2:2). Ennek a találkozónak köszönheti az olimpiai bajnoki címét. 

Keglovich László idén februárban múlt 82 éves, és korábban is mindig szívesen emlékezett az ötkarikás együttesben töltött időszakára. 
„Már az 1960-as római olimpia előtt is szerepelt a nevem a magyar csapat keretében, de sajnos kifordult a térdem, és Sátori utazhatott helyettem Olaszországba. A mexikói olimpián csak egy selejtező mérkőzést játszottam, amelyen megsérültem. Kiment a bokám. Így a döntőt a pálya széléről kísértem figyelemmel. Szerencsére négy-egyre győztünk és aranyérmesek lettünk. Nagyon jó volt az az olimpiai csapat, hiszen olyan játékosok alkották, mint Szücs, Páncsics, Fazekas, Menczel, Novák, Dunai II, Varga Zoli.” 
A gyorsaságával is kitűnő Keglovich tulajdonképpen annak is köszönhette a bajnoki címét, hogy hátvédet faragtak belőle. 
„Amikor Szusza Ferenc visszatért edzőnek az ETO-hoz, nem sokkal később észrevette, hogy az egymás közötti játékban jól játszom védőt. Mivel hátul is képzett, technikás játékosokat akart szerepeltetni, új megoldásokon törte a fejét. Akkor jött divatba a felfutós hátvédjáték, így lettem én jobb-bekk. A Komló ellen játszottam először és kilenc-nullra nyertünk, a Népsportban pedig kilences osztályzatot kaptam. Az NB I-es mérkőzéseim csaknem felét játszottam le jobbhátvédként” – mesélte arról, hogyan lett csatárból védő. 
Ily módon is kihagyhatatlanná vált a győri tizenegyből. Az ETO-val egyébként káprázatos eredményeket ért el, hiszen összesen 312 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, tagja volt az 1963-ban magyar bajnokságot nyert gárdának, és háromszoros MNK-győztesnek is mondhatja magát. A nemzetközi porondon szintén jelentős eredménylistával büszkélkedhet, hiszen BEK-elődöntős, és jó néhány KEK- és UEFA-kupatalálkozón szerepelt. 
Vezetőként és edzőként is szolgálta az ETO-t, évtizedek óta az öregfiúk társaságának oszlopos tagja. Ha teheti, ott ül az NB II-es csapat mérkőzésein, és várja, hogy kedvenc klubjával mikor ünnepelheti a feljutást. 
Az olimpiai bajnokcsapat tagjai:
Básti István, Fatér Károly, Fazekas László, Dunai Antal, Dunai Lajos, Juhász István, Keglovich László, Kocsis Lajos, Menczel Iván, Nagy László, Noskó Ernő, Novák Dezső, Páncsics Miklós, Sárközi István, Szalay Miklós, Szarka Zoltán, Szűcs Lajos. Szövetségi kapitány: Lakat Károly.