Kézilabda

2022.10.20. 14:27

NB I – Győzni megy Fehérvárra az MKC

Pénteken 18 órakor a Motherson-Mosonmagyaróvári KC női csapata az Alba FKC otthonában lép pályára bajnoki mérkőzésen. Gyurka János együttese egyértelműen a két pont megszerzéséért utazik Székesfehérvárra.

kisalfold.hu

Gyurka János bizakodva várja a mérkőzést.

"Az Alba fiatal, dinamikus csapat, amely eddig megbízhatóan teljesít a bajnokságban – mondta Gyurka János, az MKC vezetőedzője. – Nehéz mérkőzésre készülünk, arra számítunk, hogy a székesfehérváriak is kettőzött erővel küzdenek ellenünk. Azt is tudjuk, sőt, meg is tapasztaltuk, hogy az idegenbeli mérkőzésekben mindig benne van a meglepetés, a váratlan eredmény. Teljes koncentrációval, maximális odafigyeléssel edzettünk, semmi sem terelte el figyelmünket. Szeretnénk tovább erősíteni játékunkat, csökkenti a teljesítményünkben még megjelenő hullámzást, mert a bajnoki szünet előtt stabilizálni akarjuk a helyünket a tabellán."

Az Európa Liga-sorsolásról így vélekedett a szakember: "Szerencsésnek nem mondhatjuk magunkat, hiszen egyrészt még nincs konkrét ellenfelünk, másrészt a román vagy a spanyol csapat erős együttes. A Buzau veretlen a román bajnokságban, nyolc külföldi játékos van a keretében, így a hírek szerint két szinte teljesen egyenértékű sorral tudja lejátszani a mérkőzéseit. Malagában két brazil és két argentin légiós is kézilabdázik és azt sem szabad elfelejteni, hogy a pályán ők jutottak tovább az előző selejtezőkörben. Annak is jobban örültünk volna, ha idegenben kezdünk. Nem tehetünk azonban mást, megvárjuk az EHF remélhetőleg gyors döntését és utána elkezdjük a felkészülést a selejtezőkre."

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában