A soproni szurkolók Jecája még mindig talál magának motivációt

2022.10.07. 18:22

Kosárlabda – Idegen poszton remekel

Szenzációsan kezdte a bajnokságot Jelena Brooks, a Sopron Basket játékosa, aki a szerb válogatottal korábban kétszer is Európa-bajnokságot, a zöld-sárgákkal pedig idén tavasszal Euroligát nyert. Három bajnoki forduló után – kényszerből – centert játszva 25 pontos meccsenkénti átlaggal vezeti a női bajnokság pontdobólistáját.

kisalfold.hu

Jelena Brooks imád kosárlabdázni.

Fotó: hunbasket.hu

Szenzációsan kezdte a bajnokságot Jelena Brooks, a Sopron Basket játékosa, aki a szerb válogatottal korábban kétszer is Európa-bajnokságot, a zöld-sárgákkal pedig idén tavasszal Euroligát nyert. Három bajnoki forduló után – kényszerből – centert játszva 25 pontos meccsenkénti átlaggal vezeti a női bajnokság pontdobólistáját.

"Nem tudtam, hogy én vagyok eddig a legeredményesebb játékos a bajnokságban, de jó érzés hallani. Ugyanakkor a legfontosabb az, hogy eddig minden meccsünket megnyertük" – kezdte Jelena Brooks, aki elismeri, nem mostani posztja az igazi.

"Valójában a négyes poszton érzem igazán jól magam, de támadásban nagyon élvezem, hogy centerek az ellenfelek. Ők azért magasabbak, erősebbek, én viszont gyorsabb, mozgékonyabb vagyok náluk, ezt pedig ki tudom használni. Emellett távolról dobni és betörni is jól tudok. A védekezés már nehezebb ügy, a nagy testű, magas erős centerek őrzése elég nagy kihívás. Azt a feladatkört szívesen átadom a majd később érkező társaimnak" – tette hozzá nevetve a játékos.

A centerek közül Határ Bernadett még jó ideig lábadozik, míg Brooks honfitársa, Dragana Sztankovics a szerb, Ezi Magbegor pedig az ausztrál válogatottban játszott a múlt hétvégén befejeződött világbajnokságon, melyet egyébként figyelemmel kísért a soproni kiválóság is.

"Követtem, néztem a meccseket, amikor csak tudtam. Elsősorban a sajátjaimnak, azaz a megfiatalított szerb válogatottnak szurkoltam, de kíváncsi voltam arra is, mit nyújt Magbagor az ausztráloknál. Várom már, hogy csatlakozzanak a csapathoz, mert velük még jobbak lehetünk" – folytatta Jelena Brooks, aki Európában már mindent megnyert, amit csak lehet, mégis talál magának motivációt.

"Elsősorban az motivál, hogy nagyon szeretek kosárlabdázni, de azért jó volt, hogy a nyáron nem edzőtáborba kellett mennem, hanem a családdal jöhettük, mehettünk, pihenhettünk. Frissen, feltöltődve kezdtem meg a felkészülést, itt van a családom, és ez így együtt boldoggá tesz" – árulta el a titkát a kosaras, aki kisebb megszakításokkal a kilencedik szezonját kezdte Sopronban.

"Hogy mi volt az eddigi legemlékezetesebb pillanat? Egyértelműen a tavaszi Euroliga-győzelem Isztambulban. Az pedig külön még boldogabbá tett, hogy ezt éppen a Sopronnal értük el, illetve hogy jól is ment a játék" – mondta végezetül Jelena Brooks.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában