Szombaton kezdődik az Andersen Liga

2022.10.06. 15:44

Jégkorong – Idegenben kezd az UNI Győr-Nemak-ETO HC

kisalfold.hu

Egyéves szakmai előkészítő munkát követően elkezdődik a másodosztályú jégkorongbajnokság, az Andersen Liga. Kilenc csapat részvételével indul el az újjászervezett másodosztályú jégkorong-bajnokság, amelynek névadó szponzora a magyar tanácsadói piac egyik kiemelt szereplője, az Andersen
Magyarország. Az Andersen Liga mezőnyét az U21-bajnokság alsóházi csapatai és a korábbi ob II-es bajnokság együttesei alkotják.

Az Andersen Ligába nevezett az előző szezont az Erste Ligában töltő ETO HC. A csapatot az egyetemmel karöltve üzemeltetik, míg a Nemak is ott áll még a klub mögött, ezért UNI Győr-Nemak-ETO HC néven szerepel majd a többségében a saját utánpótlására építő győri csapat, melynek a Dél-Budai HC Farkasok, a DAB-ASP, az FTC, a Szeged, a Lehel HC, a MAC Ikonok, a Sportországi Cápák és a Worm Angels lesznek az ellenfelei.

„Néhány U21-es csapat az U21 alsóháza mellett vesz részt az Andersen Ligában, és a korábbi ob II-es csapataink is itt indulnak. Minden gárda eltérő körülmények között működik, ezért lesznek olyanok, amelyek egykori Erste Liga-játékosokkal, mások U21-es csapattal vesznek részt. A fő rendező elv szerint ez egy U25-ös bajnokság, de a versenyképesség fokozása érdekében szerepelhetnek 25 évnél idősebb játékosok is, mely lehetőséggel a klubok eltérő mértékben élnek majd” – mondta Somogyi Attila, a szövetség versenyirodájának vezetője, az Andersen Liga menedzsere.

Az alapszakasz október 8-tól február 25-ig tart, ezt követi a rájátszás, amelybe az első nyolc helyezett jut be. A negyeddöntő és az elődöntő két-két győztes meccsig, a finálé három győztes találkozóig tart.

„Meggyőződésem, hogy a magyar jégkorongsport hosszú távú fejlődéséhez mindenképpen szükség van egy biztos hátországra, egy magas szakmai színvonalat képviselő másodosztályra, ahogy az sok más csapatsportban is működik. Ezeknek a dolgoknak egymásra kell épülniük: nem lehet úgy várat építeni, hogy csak a legfelső szintet, a tornyot építgetjük, alatta meg semmi sincs. A csodával határos, hogy a magyar hoki általános színvonala nem sínylette meg komolyan azt az elmúlt tíz évben, hogy nem volt értékelhető másodvonala. Az Andersen Liga támogatásával ezen szeretnénk változtatni" – fogalmazott Radnai Károly, a főtámogató Andersen ügyvezető partnere, aki korábban a MOL Liga alelnöki pozícióját is betöltötte.

Az első forduló programja

Október 8., szombat: Lehel HC–Szeged, FTC–Dél-Budai HC Farkasok, Sportországi Cápák–DAB-ASP. Október 9., vasárnap: Worm Angels–UNI Győr-Nemak ETO HC. Szabadnapos: MAC Ikonok

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában