Nem ülhet kispadra

2022.09.22. 10:35

Végleg eltiltották a csikvándi futballcsapat edzőjét - Meccs végén rontott rá a játékvezetőkre

Ahogy azt korábbi írásunkban (Meccs végén rontott rá a játékvezetőkre – Kisalföld, 2022. 09. 16.) utaltunk a várható ítéletre, minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől végleg eltiltotta az MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság fegyelmi bizottsága Csöngető Miklóst, a megyei III. osztályban szereplő Csikvánd edzőjét.

A szövetség álláspontja: nincs helye a pályán az erőszaknak.

A megyében korábban elismert játékos a Tényő elleni bajnoki végén rohant a pályára, s egy lapunknak is nyilatkozó szemtanú szerint a fejét vesztő tréner – aki egyébként egy korábbi eltiltása miatt edzőként nem is vehetett volna részt a mérkőzésen – egyik kezével az asszisztenst ragadta nyakon, közben többször a játékvezető felé rúgott, akit háromszor el is talált. Nyilatkozott az edző is, aki sajnálta a történteket, elnézést kért, s tettét a játékvezetők rutintalan, sorozatos rossz döntéseivel magyarázta. 

Az edző tevékenységét előbb felfüggesztette a megyei igazgatóság fegyelmi bizottsága, a szeptember 20-án kelt határozatban azonban már a végleges eltiltás szerepel Csöngető Miklós neve mellett. 

„Egyértelmű, hogy nincs helye erőszaknak a labdarúgásban. Az MLSZ azt szeretné elérni, hogy soha többé ne forduljanak elő ilyen és ehhez hasonló atrocitások futballpályán, ezért is szankcionálja ezeket az eseteket komoly büntetéssel a fegyelmi bizottság – kezdte Horváth László, az MLSZ Győr-Moson-Sopron megyei igazgatója. – Bízunk benne, hogy az örökös eltiltásnak mások számára is lesz visszatartó ereje. Amatőrökről lévén szó nagy érvágás lehet, de pénzbüntetést kapott mindkét klub, mert a mérkőzés közben több játékos is egymásnak esett. 

Egyértelmű, hogy nincs helye erőszaknak a labdarúgásban. Az MLSZ azt szeretné elérni, hogy soha többé ne forduljanak elő ilyen és ehhez hasonló atrocitások futballpályán, ezért is szankcionálja ezeket az eseteket komoly büntetéssel a fegyelmi bizottság

Csikvándon nem vették figyelembe az edző korábbi eltiltását, s ha továbbra sem tartják be a szabályokat, még a csapat további pénzbüntetése, sőt kizárása is szóba jöhet. Az ominózus mérkőzésen részt vevő két játékvezető az események hatására bejelentette pályafutásuk befejezését. A településre egyébként szinte rettegve utaztak el a bírók, s az ellenfelek is, akiket szeretnénk megvédeni. Az edző végleges eltiltása mellett fontolgatjuk az eset jogi útra terelését is.” 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában