Születésnap – Fiatalabbnak érzi magát hetvennél

„Talán azért, mert rengeteg fiatal vesz körül a mai napig. Pedig elég sokan emlékeztetnek erre a jeles évfordulóra, mert sok telefonhívást és üzenetet kaptam már, ami bevallom, nagyon jólesik, mert akár bevalljuk, akár nem, bennünk, férfiakban van egy kis hiúság” – kezdte Sztanity László, akinek egyáltalán nem kajakosként indult a pályafutása. 

„Fociztam, kapus voltam. Innen ered a becenevem, az Ajtó is, mindig mondták a meccsek előtt, hogy húzzam le a rólót, én legyek az ajtó a kapuban, de ne tudjon átjönni egy labda se rajtam. Szerettem, a mai napig szeretem a focit, de aztán a szüleim féltettek, hogy esetleg fejbe rúgnak vagy megsérülök, ezért édesapám javasolta, hogy váltsak inkább a kajakra. Az öcsém, Zoli akkor már kajakozott, és azt volt a terv, hogy a két testvér majd sorra nyeri a versenyeket” – folytatta a születésnapos edző. 

Az elképzelést azonban nem követték tettek. Bár a mai napig nagyon jó a két Sztanity fivér között a viszony, a kajakban nem működött az egységük. 

„Ha edzésen kieveztünk, általában összevesztünk és egyikünk a hajót hozta vissza, a másik pedig mérgesen gyalogolt hosszú kilométereket. Egyetlen versenyen ültünk egy hajóban, azon a versenybíró motorossal ment előttünk és húzta a vizet, az öcsém pedig ezért beszólt neki, elég csúnyát is mondott, így hiába nyertünk, sportszerűtlen viselkedés miatt törölték a győzelmünket” – indokolta Sztanity László. 

Ennek ellenére nagyon jó társaság jött össze, a testvérpár Joós Istvánnal, Érsek Tiborral, Domonkos Lászlóval, Benkó Tamással és Schiel Lotarral alkotott baráti társaságot, szinte minden idejüket együtt töltötték. Közülük Sztanity Zoltán és Joós István olimpiai ezüstérmes, Benkó Tamás pedig világbajnok lett. 

„Ez tartott ott a vízitelepen, mert az azért elég hamar kiderült, hogy nem vagyok az az istenáldotta tehetség. Helyette viszonylag hamar elkezdtem edzősködni, igazolva ezzel azt a mondást, hogy aki tudja, csinálja, aki nem tudja, az tanítja, magyarázza” – mesélte a szakember, akit a győri kajak-kenu atyjának is tartott Vén Lajos beszélt rá az edzősködésre. 

„Válaszút elé kerültem, vagy elvállalom a feladatot, vagy ugrik a munkaidő-kedvezmény a gyárban – említette nevetve. – Negyvenhét éve edzősködöm, olyan sportolókkal dolgozhattam együtt, mint Povázsán Kati, aki 1986-ban Montrealban Mészáros Erikával világbajnok lett. Aztán lánykajakban nagyon jó csoportom volt Mednyánszky Szilviával, Czigány Kingával, Suhaj Katalinnal, Kókai Andreával, Keresztúri Anitával és Pintér P. Henriette-tel, közülük Kinga olimpiai bajnoki címet szerzett, de mások is jeleskedtek a világbajnokságokon. Nagyszerű közösség alakult ki, húsz éve minden esztendőben egyszer összejön ez a tíz-húsz ember, pedig közülük többen külföldön élnek. Czigány Kanadában, Suhaj Ausztráliában, Keresztúri az Egyesült Államokban, Kókai pedig Németországban. Büszke vagyok Csay Renátára is: szinte kezdettől fogva végig együtt dolgoztunk, húszszoros világbajnok, rekorder a maratoni szakágban, ráadásul még mindig versenyez, jövő héten vízre száll a huszonegyedik vb-címéért.” 

Sztanity László edzői pályafutása során nagyon sokat tanult Vén Lajostól, Pártos Istvántól, Fazekas Tibortól és Sziklenka Lászlótól, de mint mondta, a családja nélkül nem itt tartana. 

„Rengeteget köszönhetek a feleségemnek, Editnek, emellett fiam, Szilárd, lányom, Barbi és a három unokám, Róza, Lujza és Izabella bearanyozza az életemet. Bár az előbb a sikeres sportolókat soroltam fel, nekem a fő hitvallásom az volt, hogy neveljük a gyerekeket. A mai napig nagyon sokan köszönnek rám a győri vízitelepről jól ismert Erő, egészség! köszönéssel. Sokan felhívnak, és sikeres magánemberként elmondják, mennyi mindent köszönhetnek a sportnak. Meghatott, hogy egy tíz-tizenkét éve nem látott volt tanítványom esküvői tanújának kért fel. Ezek az esetek felérnek egy-egy aranyéremmel, és szerencsére ezekből nagyon sok van. Azt gondolom, igazából ez a sport értelme, lényege” – mondta végezetül Sztanity László.