Súlyos betegséggel küzd Szijártó László - Az ETO-s emlékeivel vigasztalódik a zöld-fehérek legendája

A jövő héten lesz 64 esztendős Szijártó László, a Rába ETO legendás aranycsapatának kőkemény hátvédje. Sokan nem tudják, de Hannich Péter és Szabó Ottó mellett ő az ETO minden idők legeredményesebb játékosa. A Rába-partiakkal lett kétszeres magyar bajnok (1982, 1983), ezüst- érmes (1984, 1985), bronzérmes (1986), MNK-győztes (1979) és MNK-ezüstérmes (1984). Remek pályafutását követően azonnal nem szakadt el a labdarúgástól, edzőként, vezetőként, majd játékvezetőként is dolgozott. 

„Mosonmagyaróváron, Csornán is edzősködtem, inkább a fiatalokkal foglalkoztam – emlékszik Szijártó László. – Most is úgy vélem, ha az alapokat a gyerekeknek nem adjuk meg, akkor ne is várjunk tőlük felnőttként sem csodát. Mi az akkori ETO-val átélhettünk egyfajta csodát, az ehhez szükséges tudást – volt, hogy Hannich Petivel közösen – megpróbáltuk átadni. Ez azonban sajnos nem mindig sikerült, de számomra már az is elismerés volt, amikor azt kaptam vissza: Laci bácsi, köszönöm. Nem minden esetben csak a futballról volt szó. Örültem, ha nem a játékosnak, hanem mint embernek tudtam példát mutatni, olyat, amit az iskolában nem tanítanak.” 

Végül nem maradt a labdarúgás közelében. 

„Bevallom, fáj a mostani pénzcentrikusság, ami a futballban van. Nyilván sokan lehurrognának, hogy pénz nélkül ez pedig nem megy. Pedig ott van a mi példánk. Persze az is igaz, nekünk nagyon nagy szerencsénk volt Verebessel. A kemény munkának mindig meglesz a jutalma, nekem is ez lett az elvem, amit sose adtam fel. Nem tudok megalkudni, edzőként először figyelmeztettem, azután ha nem ment, akkor elköszöntem. A mostani közeg az én filozófiámat nem fogadta el. Azóta már tizenöt éve dolgozom a Máltai Szeretetszolgálatnál. Halmozottan sérült embereknek segítek, foglalkozom velük. Rájöttem, hogy amikor adni tudsz, annál csodálatosabb dolog nincs. Ez számomra mindennél többet ér. Rengeteg szépség van, amiről egy ideig tudomást sem veszünk, aztán hatvanvalahány évesen, amikor számot vetünk az életünkkel, már tudjuk értékelni ezeket. Hálás vagyok ezért a munkáért, szép csendben teszem a dolgom.” 

Nemrég súlyos betegség támadta meg a volt futballistát. 

„Áprilisban, amikor a negyvenéves bajnoki címünket a régi társakkal ünnepeltük, többen is megjegyezték, mennyire sovány vagyok. Nyolcvanról hatvanöt kilóra fogytam, természetesen elmentem orvoshoz. Egy ideig nem találták a fogyás okát, majd annyira rosszul lettem, hogy azonnal műteni kellett. Az operációval az életemet mentették meg. Nagyon hálás vagyok Kovács Tibor és Sipőcz István doktor uraknak, az ápolóknak és az egész győri stábnak, akik azóta is kezelnek. Most már jönnek vissza a kilók, sokat sétálok, sőt, kocogok is. Nemsokára lesz egy CT-vizsgálat, utána kiderül, kell-e még műteni. Bevallom, sokszor szomorú vagyok a betegségem miatt, de olyankor előveszem a régi ETO-s könyveket, cikkeket. Valamelyest megnyugtat, hogy azt a gyönyörű időszakot átélhettük, s ezt már soha nem veheti el tőlünk senki.”